Az utazók válaszai alapján fejlesztene a Volánbusz

Te hogy utazol? – tette fel a kérdést utasainak februárban a Volánbusz. Szerkesztőségünknek küldött közleményükben azt írják, a busztársaság szolgáltatásfejlesztési terveit nagyban befolyásolja az online kérdőív eredménye, ezért elkészült az első, áttekintő összegzés arról, milyen javaslatok, ötletek, problémák állnak a lista elején.

Az összes kitöltő 72,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontos számára a bankkártyás fizetés lehetősége – nekik különösen jó hír, hogy július elején megkezdődik és az ősz folyamán be is fejeződik a készpénzmentes fizetés kiterjesztése a Volánbusz valamennyi helyközi járatára.

Az utasok rendkívül magasra értékelik a megfelelő tájékoztatást, illetve a busztársaság munkatársainak utasbarát hozzáállását is. 93 százaléknak kiemelten fontos, hogy kedves, segítőkész autóbusz-vezetőkkel utazzon, és 92 százalék emelte ki a beltéri utastájékoztatás fontosságát. Szintén az utasok túlnyomó többsége, 73 százalék nyilatkozott úgy, hogy többet utazna a Volánbusszal, ha a távolsági járatokon lenne WC. Mindezek tükrében a Volánbusz fontos célkitűzése, hogy utasbarát, illetve kényelmi szolgáltatásai bővítésével tovább növelje járművei komfortfokozatát és utasai elégedettségét.

74,2 százalék bővítené a kerékpár-, roller- és babakocsi-tárolási lehetőségeket. 71 százalék gyakrabban venné igénybe a Volánbusz szolgáltatásait, ha a távolsági autóbuszjáratokra előre tudna ülőhelyet választani, illetve foglalni, 80 százalék pedig akkor, ha számára kedvezőbb menetrend szerint járnának a buszok, ezért a Volánbusz nagy hangsúlyt fektet a kiegészítő szolgáltatások fejlesztésére, és kiemelt célkitűzése az adatalapú menetrendtervezés megteremtése, illetve több vidéki nagyváros között több interregionális kapcsolat kialakítása.

A busztársaság a fejlesztés további irányainak pontosabb meghatározása érdekében szerette volna alaposabban feltérképezni az utazási szokásokat, ezért tette közzé szolgáltatásfejlesztési kérdőívét, melyet anonim módon tölthették ki az utasok. Február 23. és március 31. között összesen 5693-an küldtek visszajelzést.

felmérésigényfelmérésVolánbusz