Az orvostanhallgatók is kaphatnak oltást a Szegedi Tudományegyetemen

Oltáshoz juthatnak a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatói. Ugyan munkába még nem álltak, de mivel egészségügyi dolgozóknak számítanak, így az elsők között juthatnak hozzá az oltóanyaghoz. A tanulók többségében éltek a lehetőséggel, viszont voltak olyanok is egyelőre nem adatják be a vakcinát.

Az oltási rend szerint elsők az egészségügyi dolgozók, őket követik a szociális szféra dolgozói valamint ellátottjai, majd a lakosság veszélyeztetett korosztálya. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karának diákjai is az egészségügyi csoporthoz tartoznak, így annak ellenére, hogy jelenleg még nem dolgoznak, lehetőségük nyílt arra, hogy az elsők között beolttathassák magukat. Az erről szóló értesítést emailben küldték el a tanulók részére, akik az egyetemi Modulo rendszeren keresztül tudtak időpontot foglalni az egyébként nem kötelező vakcina beadására.

Kádár Beatrix, elsőéves orvostanhallgató elmondta, nem kötelező a védőoltás, de emailt küldtek nekik arról, hogy van egy ilyen lehetőség és mivel egészségügyi dolgozóknak számítanak, ezért hamarabb megkaphatták.

A beadás során az amerikai Pfizer vakcinát kapták meg, de Beatrix elmondása szerint, őt nem kérdezték meg, hogy melyik oltóanyagot választaná. Számára idén nyáron megkezdődnek a szakmai gyakorlatok, de azt egyelőre nem tudják, hogy a vakcina beadása feltétele lesz-e a kórházi gyakorlatoknak. Nem a vírustól való félelme miatt élt a lehetőséggel, hanem a családja egészségének védelmét tartotta szem előtt. Ezen kívül egyre több neves virológus is áll ki a vakcina mellett, ezért bízik bennük.

A vakcina egyelőre csak korlátozott számban áll rendelkezésre, de érdemes a vakcinainfo.gov.hu internetes weboldalon keresztül regisztrálni annak, aki kéri majd az oltás beadását.

Általános Orvostudományi KarorvostanhallgatóSzegedi Tudományegyetemvakcinavédőoltás