A volt államfő megtisztelt egy nehéz sorsból kitört, országosan ismert roma péket azzal, hogy sütött vele hatvan darab bejglit.
Ismét felbukkant Novák Katalin, a kegyelmi botrány miatt lemondott volt köztársasági elnök ezúttal Hernádnémetiben járt, ahol Galamb Alex, a Sütni Jó Alapítvány alapítójának társaságában bejgliket sütött. A Magyar Narancs interjút készített Galamb Alexszel a volt köztársasági elnök látogatásáról, amiből kiderült többek között, hogy 60 darab bejglit sütöttek meg összesen, politikáról viszont nem esett szó a konyhában.
Galamb Alex elmondta, Novák Katalin referense kereste meg két héttel korábban azzal, hogy a volt köztársasági elnök szeretne vele sütni. Azt mondta, bemutatta K. Endre kegyelmezőjének a családját, de a volt elnök nagyon felkészülten érkezett, mindent tudott a szegény sorból kitörő roma pék élettörténetéről, ami jól esett neki.
Az alapítvány Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Galamb Alex azt írta, megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lehetett az első roma származású ember, aki Novák Katalinnal sütött.