Az irigység és a féltékenység édestestvérek, közös tőről erednek. Van a jó irányú és a rossz irigység – hangzott el csütörtök este Csaholczi Kádár Kádár Annamária Pszihód előadás-sorozatának újabb részében.
– Közös tőről ered az irigység és a féltékenység, azaz édestestvérek – vezette be az érdeklődőket Csaholczi Kádár Annamária csütörtökön este a Németh László Városi Könyvtárban, a Pszihód előadás-sorozat újabb részében. A pszichológusjelölt, életvezetési tanácsadó és tréner József Attila sorai mellett a bibliai Káin és Ábel testvérgyilkosságig vezető példáját is felemlegette.
– Az élet, a velünk élő valóság ihlette az előadás mai témáját. Ha csak a saját hétköznapi, apró-cseprő dolgainkra gondolunk, akár munkahelyi, akár párkapcsolati legyen az, mind átszövi az életünket, ezért is fontos róla beszélni – mondta. Azt is hozzátette, hogy se az irigységet, se a féltékenységet nem szabad elnyomni, de érdemes kezelni. Vagyis ki kell beszélnünk, de udvariasan, konstruktívan. A legjobb azonban, ha mindkét érzelmünket igyekszünk kordában tartani, hogy azok se a környezetünknek, se önmagunknak ne okozzanak problémát.
– Nem válunk rossz emberré, ha elfog bennünket a féltékenység vagy az irigység, hiszen ezek az érzelmek evolúciós gyökerekkel is rendelkeznek. Ezek a társas összehasonlítás jelenségei, azaz ott tükröződik benne, hogy látjuk, hol tart a másik ember és én hol tartok – világított rá mélyebben az érzelmek gyökerére. – Abban, hogy a dolgaimat a másikéval összeméregetem, van egy serkentő rész is, hiszen motiválhat is, hiszen az irigység nemcsak rossz lehet, de jó is, ha az irigy oda szeretne eljutni, ahol a másik van – mondta. – Van egy valós és egy vágyott énképünk is, amilyenek szeretnénk lenni, ha ez a kettő messze esik egymástól, nem érdemes álmokat kergetni, hanem érdemes azokat egymáshoz közelíteni.
Azt is hozzátette, hogy a közösségi média komolyan megmutatta, hogy az irigységet és a féltékenység milyen erős lehet, ezért káros. Hiszen az emberek a jót, az ideálisat szeretik megjeleníteni magukról. Ennek lehet téves üzenete, főleg azoknál, akiknek gyengébb az önértékelése.