Márki-Zay Péter a napokban Botka László és Molnár Áron polgármesterekkel tárgyalt Algyőn a három település – Szeged, Algyő, Hódmezővásárhely – közös jövőjéről. A beszélgetés fő apropója az volt, hogy Szegeden a BYD miatt egyre több vállalkozás keres ipari ingatlant, amiből, akárcsak munkaerőből, helyben nincsen elég. A fejlesztések befogadására Szeged két szomszédos települése nyitott. Vásárhely polgármestere az Időben-ben kommentálta a találkozón elhangzottakat, megemlítve több tervben lévő helyi fejlesztést is.
Amikor Araddal, Temesvárral vagy a gyorsan fejlődő Szabadkával kell versenyezni, Szeged önmagában még nem kellően versenyképes. A Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely tengely egy nagyjából 200 ezres agglomerációs központként viszont már sokkal versenyképesebb – fejtette ki az Időben című VTV-műsor csütörtöki adásában Márki-Zay Péter. Az együttműködés több lehetséges területét már be is azonosították: így például az európai uniós pályázatokat, a közlekedést, szociális programokat vagy a kultúrát. – Egy vásárhelyi programot például Szegeden is lehet hirdetni, vagy fordítva, hiszen Vásárhelyről is sokan járnak át szórakozni Szegedre – magyarázta.
Az épülő BYD-gyár nemcsak Szegedre hat ki
A három település polgármestereinek találkozóján ezúttal a BYD épülő szegedi gyára volt a fő téma, hiszen a kínai, elektromos autókat gyártó cég fejlesztése már hatalmas tempóban halad. A gyárépítéshez szükséges alkatrészek, anyagok már úton vannak Kínából, a tervek szerint pedig körülbelül tízezer embert fognak majd foglalkoztatni. Az M43-as autópálya túloldalán egy hatalmas vasúti terminált fognak kialakítani, ahol akár napi ezer autót raknak majd vonatra. Márki-Zay Péter elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos BYD miatt a vasutat is fejleszteni kell, így végig kétpályássá teszik a Szeged-Budapest vonalat.
Vásárhely polgármesterének beszámolója szerint Botka Lászlónál hetente két-három cég is jelentkezik, akik a BYD miatt telephelyet keresnek Szegeden vagy környékén, azonban az ő lehetőségeik már nagyon limitáltak. Vásárhely ilyen szempontból viszont szóba jöhet, itt még vannak bevonható területek, és elég közel is vagyunk az építendő BYD-gyárhoz, hogy érdemes legyen itt is beruházni – hangsúlyozta, majd, árnyalva mindezt, elmondta azt is: – Tudjuk, hogy a HIPA mindenható, és politikai okból vittek már el érdeklődőt Vásárhelyről – Lázár János keze messzire elér.
Máris vannak érdeklődő cégek Vásárhelyen
A polgármester beszámolt arról, hogy a héten tárgyalt egy céggel, akik egy háromhektáros területet már megvásároltak városunkban, most terveznek ugyanitt munkahelyteremtő fejlesztést megvalósítani. De egyeztettek ismét a McDonald’s-al is, akik az általuk megvett telken már tervezik az éttermüket, azt ígérik, jövőre megnyitnak. Szerdán pedig Kopáncsnál jártak, ahol a Sun City közelében egy négyzetkilométeren, vagyis egy százhektáros területen hamarosan naperőmű épül, ennek fejlesztéséről, közlekedéséről, adóiról is egyeztettek már.
Van fejlődés Vásárhelyen most is, amely sok esetben Lázár Jánoson múlik – ha nem akadályozza meg, akkor lesz fejlődés
– nyomatékosította a polgármester, és ezzel kapcsolatban ismét megemlítette a városháza épületére felszerelendő napelemeket, amelyek nagyon sok áramot spórolnának a városnak, a Lázár János minisztériumához tartozó műemlékvédelem azonban egyelőre nem engedélyezte elhelyezésüket, igaz, „nem mondta ki, hogy nem lehet.”
Az Időben teljes adását itt tekinthetik meg: