Hallgatom bécsi barátaim beszámolóját, hogyan élték meg azt az estét, amikor az esti chill-be belerondított – a most már tudjuk – Iszlám Állam. Borzasztó, szorongató, félelmet keltő, a jeges veríték az én hátamon is megtelepszik.
De ugyanezt érzem, mikor a franciaországi híreket olvasom, vagy amikor eljut hozzám a hír, hogy az európai támadások idején a kabuli egyetemet hat órán keresztül ostromolták, 19 áldozat. Etiópiában egy iskolaudvarra tereltek civileket a helyi lázadók, 54 embert megöltek. Ezek az emberek, fiatalok, idősek, férfiak, nők, gyerekek, anyukák, apukák, férjek, feleségek…
A verbális erőszak naponta az arcomba ömlik, elég, ha csak pár kommentet olvasok. Sokszor elképzelem, hogy ezek az emberek itt felnőtt, értelmes emberek, biztosan tudnak szeretni és szerethetőek, tudnak nevetni és sírni, átélni nagy és szenvedélyes érzelmeket és vasárnap koradélután unatkozni. Emberek. Sokszor kell tudatosítanom magamban, hogy valaki ezeknek az embereknek anyukája volt, és hitt bennük, lehet, hogy ők maguk is szülők vagy nagyszülők, felnéznek rájuk adott helyzetekben. A kommentjeikért én nem tudok.
Olvasom egy erdélyi pap levelét, akinek életcélja a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése, most visszasírja a #maradjotthon időszakát és a vírushoz írt levelében kedvesen arról szól, milyen áldott alkalom ez, együtt sütjük otthon a kenyeret, apuka mesét mond és játszik, anya maszkot varr boldogan a leporolt varrógépen. Annyira nagyon szeretném, ha ez tényleg így tudna lenni minden családban! De riasztóan megemelkedett a gyerekbántalmazások száma, és azt hiszem a menekülni nem tudó megvert, megalázott feleségek azt hiszem másként gondolják.
Visszatérve Bécsre. Elképesztően felháborít, hogy a helyi kormánypártiak uszításra képesek felhasználni az ott történteket.
Kurz kancellár azt mondta: „Egy dolgot biztosan nem csinálunk. Nem esünk bele a csapdájukba. Harcolni fogunk a terror ellen minden eszközzel. De ne felejtsük, hogy az ellenségünk az iszlamista szélsőség. Nemcsak terrort akarnak elérni, hanem a társadalom megosztottságát. Nem engedjük, hogy ebben sikeresek legyenek.
Nem vallás, vagy nemzet az ellenségünk, hanem a szélsőségek, melyek nem tartoznak a társadalomhoz” és hogy „Ez a civilizáció harca a barbárság ellen”.
Méltatlannak tartom az áldozatok, a hozzátartozók és mindenki nevében, akit érzelmeiben megérint a történet, azt, hogy politikai haszonszerzés okán, régesrégi videókat citálnak elő, bocsánatkérésre szólítanak az eseménnyel kapcsolatban olyanokat, akiknek semmi közük a terrorcselekményhez, az Iszlám Államhoz.
Nemsokára advent, és rövidesen itt van a karácsony. Annyira jó lenne, ha ezt nem a boltokban megjelenő Mikulás-csoki és szaloncukor-tengerből éreznénk.