Arcon verte egy néni Márki-Zay Pétert az orosházi utcafórumán

Márki-Zay Péter ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt tartott utcafórumot a békési Orosházán, amikor egy néni odagurult elé rokikocsiján, és némi mérgelődés közepette behúzott egy kicsit írta meg a szegeder.hu.

A politikus éppen arról beszélt, hogy sokan vannak Magyarországon tisztességes, változást igénylő emberek, amikor a néni megérkezett. Első mondatát nem lehetett érteni, de amikor Márki-Zay ráköszönt, hogy „Kezit csókolom”, a néni azt felelte,

„A K@va Anyádat”

majd jobb kezével ellökte maga elől a felé tartott mikrofont. Ez még nem az ütés volt, az néhány másodperccel később történt csak meg- írják a portálon.

Márki-Zay Péter erre a mikrononba arról kezdett el beszélni, hogy most már tudja mindenki, miről szól a választás.

„A gyűlölet és a szeretet között kell választani. Önért dolgozunk.”

Ezt követően a néni elhajtott, a fórum pedig folytatódott, de Márki-Zay egy ideig még erről beszélt, illetve a néni által felvetettekről.

FórumjelöltMárki-Zay PéterminiszterelnöknéniOrosházapofon