Aradon is megemlékeztek Tóth Sándorról

Csütörtökön Aradon megkoszorúzták az 1989-es romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának, Tóth Sándornak emléket állító kopjafát – számolt be róla az aradihirek.ro. Mint azt megírtuk, Hódmezővásárhelyen a városvezetés és özv. Tóth Sándorné Nóra a temetőben emlékezett meg a harminckét évvel ezelőtti tragédiáról.

A korlátozások és a román karanténszabályok miatt akárcsak tavaly, idén sem volt vásárhelyi delegáció Aradon. – Ettől függetlenül az aradi és a megyei önkormányzat, a kormányhivatal képviselői, a forradalmárszervezetek tagjai, egyházfők és civilek kötelességüknek tartották leróni kegyeletüket Tóth Sándor kopjafájánál – mondta Bognár Levente városi önkormányzati képviselő, korábbi aradi alpolgármester.

Az 1989-es romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor Aradon esett el. Rajta kívül 23 aradi, vagy Aradhoz kötődő mártírja van a kommunista diktatúrát megdöntő népfelkelésnek – írja az aradihirek.ro.

AradHódmezővásárhelyromániai forradalomTóth Sándor