Apa kezdődik! (Vagy folytatódik) – külföldről pénzelt ,,álcivilekre” vadászik a kormány

Az őszi ülésszakon egy, az ,,ország függetlenségét megóvó törvénycsomagot” nyújt be a kormány a parlament elé, amely által a külföldről pénzelt álcivilektől kívánják megvédeni, leginkább magukat.

Ezt Kocsis Máté jelentette be (aki frakcióvezető és nem a kormány tagja) Esztergomban a Fidesz frakcióülése után. Szerintük azért van erre szükség, mert a baloldal környékén (ezzel Karácsony Gergelyre utalt) jelentek meg külföldi szerveztek, amelyek a kampányukat pénzelték.

Elmondta azt is, hogy lényegileg a választási törvény kiterjesztéséről van szó, ugyanis a jövőben azokra a, szóhasználatával élve álcivil szervezetekre, amelyek választáson indulnak, ugyanazok a szabályok vonatkoznának elszámolás, működés, elfogadható finanszírozás terén, mint a pártokra.

Szerinte 1990 óta abban konszenzus volt a pártok között, hogy külföldi befolyásszerző csoportok pénzéből nem vontak be forrást. De tavaly szerinte nyilvánvalóvá vált, hogy ez megváltozott, és ráadásul ez a törvény, ahogy megjósolták, Brüsszelnek sem tetszik, de ahogy fogalmazott, meg kell fékezni.

Kocsis elmondása szerint a törvény az álcivilek mellett a baloldali újságírók és a dollárpolitikusok ellen is szól, jelentsen ez bármit is. A törvény kapcsán a büntető törvénykönyvet is módosítanánk.

A sajtótájékoztató kapcsán Gulyás Márton meghívta Kocsist szeptember 27-ére a Partizán stúdiójába.

álcivilekKocsis Mátéválasztási törvény