Amint lehetett, 300 rendőr felmondott

Június első hetében összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A hivatásosok június elsején tehették meg ezt újra, 2020 novembere és idén május 31. között a kormány ugyanis a koronavírus-járványra hivatkozva tiltotta meg a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók távozását, a korlátozásban pedig csak néhány hónapos szünetet tartottak.

A 300-as szám jelentősnek mondható – véli Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára – még akkor is, ha ez a közel 37 ezres hivatásos állománynak nem egészen 1 százalékát teszi ki. Hiszen csak egyetlen hét mérlegéről van szó, a leszerelési hullám pedig várhatóan tovább tart majd; a most lemondással távozó rendőrök vélhetően jó ideje készültek erre a lépésre, a következő hónapokban pedig mások is csatlakozhatnak hozzájuk.

A leszerelés ellen és mellette is szólnak érvek: a kiutalt hathavi fegyverpénz és az év eleji tíz százalékos fizetésemelés sokakat a testületnél tarthat. Ám utóbbi értéke a megugró árak miatt legfeljebb inflációkövetőnek számít. Arra pedig a belügyi büdzsé helyzetét elnézve nincs sok remény, hogy újabb béremelésről döntsenek – különösen most, hogy az állandó bérhiánnyal küzdő pedagógus szakmát is Pintér Sándor irányítása alá helyezték.

Utánpótlás alig érkezik: az RTL Klub úgy tudja, hogy idén már csak 460-an jelentkeztek a kétéves tiszthelyettesi technikumi képzésre, és lasszóval kell fogni a fiatal rendőröket.  Összehasonlításképpen: a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint 2014-ben még 3060-an jelentkeztek, 2018-ban 1715-en, 2019-ben pedig 880-an.

A rendőrség általában két hónapos felmondási (vagy, ahogy ők fogalmaznak: lemondási) határidővel engedi el a korábbi alkalmazottakat, a most jelentkező 299 fő tehát várhatóan augusztus első hetében még szolgálatban lesz.

felmondásrendőrség