Alumíniumborítás tartja majd a csillogó takarólapokat az Emlékponton

Szigetelés, alumíniumborítás, majd jönnek a csillogó takarólapok – úgy látszik, ez a munkálatok sorrendje az Emlékpont renovásánál.

Az állami kezelésben lévő épülethez azért kell ismét hozzányúlni, mert nem volt elegendő, hogy 2020-ban leszedték róla a lepotyogóban lévő, fényes fémből készült 30 kilós takarólapokat (s menesztették közben a Lenin-szobor mását).

Az az év eleji szél, először az épületen lévő fél vörös csillagnál kezdte ki a borítást. A kormányhivatal illetékesei 2021 augusztusában szálltak ki helyszíni ellenőrzést végezni. Akkor nem tartották megfelelőnek a fém homlokzati elemek rögzítését, s kötelezték a tulajdonos Nemzeti Vagyonkezelőt az épület előtti járda lezárására, a bejárati részhez védtető építésére és tartószerkezeti szakértői vélemény készítésére. Akkor szedették le az épületről az egész fémlemez borítást, és elrendelték az alattuk lévő az OSB lemezekre páraszellőző alátétfólia erősítését.

A Kaszap utcai oldalán dolgoznak

Ez utóbbi kezdte ki, majd darabokra szaggatta a szél ez év elején. És még azon a rudak némelyike is engedni látszott a gravitáció hívásának, melyekhez utóbb a takaróvászont rögzítették.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában lévő épületet június közepén állványozták fel. Mint azóta kiderült, a helyreállítással megbízott, budapesti Kiving Kft. az épületet eredetileg is kivitelező Építészmester Kft-t bízta meg alvállalkozóként a munkálatok elvégzésére.

A munkához június közepén kezdtek hozzá, most az látszik, hogy a szigetelés és alumíniumlapok felrakását az épület Andrássy úti oldalán már befejezték, s a Kaszap utca felől is jól elhaladtak.

alimíniumEmlékpontrenoválásVásárhely