Alkalmi partnere csente el a férfi telefonját

A rövid együttlét után nem találta a készüléket. A nőt a rendőrök rövid idő alatt elfogták, de addigra az a telefont 10 ezer forintért már el is passzolta.

A szentesi rendőrök lezárták az eljárást azzal a helybéli nővel szemben, aki ismerősétől csent el egy mobilt. A rendőrségre még szeptember 7-én délelőtt érkezett bejelentés, mely szerint egy férfitól ellopták a telefont. A sértett elmondta, hogy Szentesen találkozott alkalmi partnerével, majd rövid együttlétüket követően nem találta a készüléket. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeképpen még aznap elfogták és előállították a tettest. A helybéli nő elmondta, hogy a találkozón eltette partnere telefonját, majd hazafelé 10 ezer forintért túl is adott rajta.

A Szentesi Rendőrkapitányság lezárta a lopás bűntette miatt indult nyomozást, az ügy iratait pedig megküldte az ügyészségnek.

férfilégyottrendőröktelefon