A vásárhelyi új lakások gyorsabban elkeltek, mint a csabaiak

Közel kétszeresébe kerül egy új építésű lakás átlagára Kecskeméten, mint Hódmezővásárhelyen. Az Otthon Centrum őszi felmérése szerint szinte ugyanannyi lakás épült idén Békéscsabán és Vásárhelyen.

Két projektnél összesen 23 új lakás épült 2020-ban Hódmezővásárhelyen, és ezek közül 6 volt olyan, ami szeptemberben még nem talált vevőre az Otthon Centrum legfrissebb, harmadik negyedévi felmérése szerint. Az újlakás piacot górcső alá vevő összesítésben azt írták, a vásárhelyi 368 ezer forintos négyzetméter átlagár volt a legalacsonyabb a megyei jogú városok listáján.

Régiónkban talán Békéscsabával érdemes összehasonlítást tenni. A békési megyeszékhelyen ugyancsak két projektben 24 új lakás épült, amikből 8 nem kelt el, az átlagár pedig 417 ezer forint volt. Szegeden 872, Kecskeméten 696 új társasházi otthont húztak fel idén. Ezeknek több mint a fele szeptemberben még gazdára várt mindkét városban. A Tisza partján 600 ezer, a Bács-Kiskun központjában 612 ezer forint a négyzetméter átlagára.

BékéscsabaingatlanKecskemétSzeged