A vásárhelyi katonák már meggyújtották az első adventi gyertyát

A vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya parancsnoka gyújtotta meg az első adventi gyertyát a dandár kápolnájában. Fotó: Szemenyei Ákos őrmester.

„Kívánok mindenkinek az elkövetkező időszakra jó pihenést és kellemes ünnepeket, amelyet töltsenek szeretteikkel, hogy a ránk váró feladatokra lelkileg is feltöltődjenek!” – hangsúlyozta beszédében Molnár Zsolt dandártábornok.

Dudás Ferenc őrnagy, református tábori lelkész igehirdetésében kiemelte: „Az Adventhez kellenek azok az emberek, akik szilárd hitükkel másokat is meg tudnak mozgatni. Adja az Úr, hogy a lelki utazásunk Istennel kezdődjön és lelkünkbe fogadásával érjen véget”.

Az istentisztelet a Csongrádi Református Egyházmegyének köszönhetően szeretetvendégséggel ért véget – számolt be róla Facebook oldalán a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár.

adventdandártábornbokgyertyalaktanaMH Kinizsi Pál 30. Páncélozott GyalogdandárMolnár ZsoltVásárhelyvásárhelyi hírek