A vakcinák többségével hétfőtől utazhatunk Angliába – bizonyos feltételekkel

Augusztus 2-án hajnali 4 órától azok az európai uniós állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampányban kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát – közölték szerdán brit kormányforrások a BBC-vel.

A brit kormány korábbi rendelete alapján július 19. óta nem kell tíz napra karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek, a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból térnek vissza Angliába és a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját a brit oltási kampány keretében, az Egyesült Királyságban kapták meg. Ilyen ország Magyarország.

Ezt a rendelkezést bővítették ki. Az augusztus 2-án hajnali 4 órától életbe lépő új szabály szerint ugyanis az EU-ból és az USA-ból korlátozás nélkül utazhat be az, aki mindkét oltást megkapta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által elfogadott vakcinák valamelyikéből.

Ennek értelmében azonban a Sinopharmra és a Szputnyikra nem vonatkoznak ezek a rendelkezések.

Továbbra is érvényben marad viszont az a megkötés, hogy aki sárga kategóriás országból indul Angliába, annak az érkezés előtt friss koronavírus tesztet kell csináltatnia, és teszteltetnie kell magát az országba belépés után két nappal is.

Forrás: Telex

Nagy-Britanniavédőoltás