A topgun is megterem a vásárhelyi határban

A napokban ért be a görögdinnye eleje a vásárhelyi határban. Többen is termesztik, s aki szereti az igazi hazai ízeket, az könnyen rá is talál a finom csemegére. Amit a szorgos munka tesz édessé.

– Amikor szenzonja van, minden nap veszek dinnyét, ahogy tettem ezt tegnap is. Most ugyan csak egy, valamivel több, mint egy kilós sárgadinnyét kértem, de felváltva veszek, hol ilyet, hol görögöt. És mindig, évek óta ugyanattól az őstermelőtől, a Pap családtól – mondta Miklós Lőrincné, aki hozzátette, azért jár mindig hozzájuk a piactérre, mert nagyon finom, amit árulnak.

– Mindenki szereti, elsősorban a gyerekek, igaz ős is már felnőttek, nem kicsik – tette hozzá azzal, hogy amit most vásárolt, azt egy ültő helyben befalják majd.

 – A Bodzási út mellett, két hektáron termeljük a dinnyét – árulta el Pap József őstermelő, aki fia nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Rubik-kocka dinnyét is termesztett.

– Muszáj locsolnunk, mert anélkül semmi sem teremne, olyan a szárazság, mondta idősebb Pap József. Azt is elárulta, hogy az dinnyét tulajdonképpen a sok munka édesíti meg.

– Holland, hibrid vetőmagot vetünk, de ez jár a legkevesebb munkával, ugyanis a területet aztán kapálni kell, és be is kell keríteni, főleg a nyulak ellen, és persze őriznünk is kell és nem csak a nyulak ellen – tette hozzá.

Pap József azt is elmondta, hogy átlagos termésre számítanak, ami hektáronként olyan négyszáz mázsát jelent majd.

Egyébként a görögdinnyéi, melyek folyamatosan érnek meg szedésre, sokfélék, így vetett Topgunt, Talismánt és Simpson Giantot is.

dinnyeöntözésőstermelőpiactermelőtopgunvetőmag