A társasházakból is begyűjti a szelektív hulladékot az új szemétszállító cég

Már nem csak kezeli és adminisztrálja, hanem a gyakorlatban is a több mint száz települést ellátó Bács-Kiskun megyei FBH Nkft. viszi el a szemetet Vásárhelyen. Az új cég a magas házas övezetekbe is elviszi a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, aminek keretében a papír- és műanyag hulladékunk nem vész el. Az üveget továbbra is gyűjtőszigetre kell vinni, amit sajnos egyre többen használnak illegális szemétlerakónak.

Ahogy a legutóbbi közgyűlésről közvetített percről perce tudósításunkban is beszámoltunk róla, a FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft veszi át a hódmezővásárhelyi szemétszállítást a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató (HMSZ) Nonprofit Zrt-től. A begyűjtött hulladék kezelését és az adminisztrációt majdnem három éve már ez a cég végzi a városban, a HMSZ az ő alvállalkozójaként látta el a szemét tényleges elszállítását – ez változik meg most a március 19-i közgyűlési döntés értelmében:

Lefaragnák a HMSZ veszteségét

 – Reményeink szerint a feladatátvállalás pénzügyi szempontból kedvezően befolyásolja a városi cég működését – mondta lapunknak a váltásról Versegi Attila, a HMSZ hulladékgazdálkodási részlegvezetője. Hozzátette, hogy ahogyan a közgyűlésen is elhangzott: más településekhez hasonlóan Vásárhelyen is volt gond az úgynevezett nemzeti kukaholdinggal, azaz a szemétdíjat összegyűjtő állami céggel. – Igaz ugyan, hogy a hulladékgazdálkodás országos koordinációját ellátó Nemzeti Hulladékgazdálkodási Nonprofit Krt. közvetlenül a közszolgáltatókkal áll kapcsolatban, viszont az ő fizetési késedelmük közvetett módon – az alvállalkozói tevékenység finanszírozása szempontjából – negatív módon befolyásolja a HMSZ NZRt. likviditási helyzetét – húzta alá lapunknak Versegi.

Az önkormányzati működtetőcég előző vezetésének döntéseit átvilágító sajtótájékoztatón Kis János kabinetvezető, a cég igazgatóságának elnöke arról beszélt: a társaság korábban sem tudott az alapító anyagi hozzájárulása nélkül működni, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is jelentős 300 millió forint körüli veszteség mellett gazdálkodott. Ezáltal vagyon csökkenés következett be, amely tőkevesztéshez vezetett és a tulajdonos pótbefizetésre kényszerült – a tulajdonos ugyebár az önkormányzat,

Ráadásul a rezsicsökkentés visszavágta és be is fagyasztotta a szemétdíjakat is, így érthető, ha egy semmiképpen nem nyereséges, és még a kifizetésekkel is akadozó területtől, amelyet állami cégek is masszív veszteséggel tudnak fenntartani, szabadul az önkormányzat cége. A HMSZ hulladékgazdálkodással foglalkozó részlege egyébként megmarad: a településtisztasági, városüzemeltetési jellegű hulladék továbbra is az ő asztaluk. Tehát ha például zöld hulladékot vagy illegális szemetet találnak a város közterein, azt továbbra is ők viszik el. Egyébként a jövő év végéig a közgyűlés döntése alapján mindkét fel felmondhatja, vagy ha elégedettek, akkor újabb két évre meg is hosszabbíthatja a mostani szerződést.

Három megyés mamutcég veszi át

A Hódmezővásárhellyel együtt 122 települést ellátó kommunális cég leginkább Csongrád és Bács-Kiskun megyében szolgáltat, de egy falu és Mohács két településrésze erejéig Baranyába is átlóg. Bár cikkünk írásakor a társaság weboldala furcsa mód elérhetetlen, a Google által megőrzött mentés segítségével egy térképen böngészhetők, mely települések tartoznak alájuk.


2012-ben újraosztották a hulladékgazdálkodási piacot, amikor jelentősen megváltozott a törvényi háttere. Ekkor 22 szereplő volt, akkor és azóta is több kisebb szereplő beolvadt a nagyobbakba. Ami ennél érdekesebb: a cég neve eredetileg Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft volt. A törvény azonban azt is tartalmazta, hogy a szemét elszállítását Magyarországon csak nonprofit alapon működő cégek végezhetik. Emiatt az eredeti hosszabb néven régóta működő cégből 2012-ben a Baon összefoglalója szerint először kiszervezték a monogramjával alapított új, immáron nonprofit cégbe a szemétszállítást, míg az eredeti cég forprofit alapon a Baja melletti vaskúti lerakót üzemeltette. 

2018-ban aztán a bajai közgyűlés úgy döntött, hogy az eredeti cég is nonprofit lesz és beolvasztják a kiszervezett monogramos cégbe, tehát a kettő egyesült és most már a rövid név a hivatalos. A társaság a céginformáció.hu adatai szerint 2018-ban nettó hatmilliárdos árbevételt ért el. Érdekesség, hogy bár a cég több nagyobb várost is ellát, a környékünkön például Makót, Csongrádot, Kiskunfélegyházát és Kiskunmajsát, a központja egy háromezres faluban, Vaskúton van. 

– A hódmezővásárhelyi hulladékgyűjtési körzet integrációjával az egyébként is nagy szolgáltatási területtel rendelkező FBH-NP Kft. sokkal hatékonyabban tudja szervezni a technikai és személyi erőforrásokat – mondja Versegi Attila. Hozzáteszi:

Szelektív kukák minden lépcsőházba

Ilyen fejlesztés például, hogy a családi házas övezetek és a belváros mellett, ahol már négy éve van házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, a hódmezővásárhelyi magas házas övezetekben is bevezetik az otthoni szelektálást. Ehhez minden társasház a képünkön láthatóhoz hasonló 240 literes szelektív hulladékgyűjtő edényt kap, amiben a papír- és műanyag hulladékot lehet majd gyűjteni. Az üveghulladékot innentől is a gyűjtőszigetekre (kiemelt képünkön) lehet majd vinni, ahogy a legtöbb városban, azt itt sem szállítják el külön otthonról.

Az eddigi havi ürítésnél itt, mivel nem egy-egy család, hanem egy-egy lakóközösség újrahasznosítható hulladéka gyűlik össze, mindenképpen gyakrabban tervezik üríteni az edényeket. Hogy pontosan milyen gyakran, arról az után döntenek, hogy felmérték az itt lakók igényeit – tudtuk meg. Versegi elismeri: elképzelhető, hogy nem minden társasház tudja megoldani a kuka elhelyezését. Szerinte a többségében akkor megoldható, ha elég nagy a lépcsőház vagy alakítottak ki erre külön helyiséget.

Pedig a HMSZ hulladékgazdálkodási részlegének vezetője azt is elárulta: nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 2003 óta működött 70-80 gyűjtőszigettel az utcai szelektív hulladékgyűjtés Hódmezővásárhelyen, ami az elején jól ment, majd az emberek elkezdték mellé hordani a vegyes szemetüket illegálisan. Ekkor kénytelenek voltak csökkenteni a köztéri gyűjtőedények számát. Ráadásul a szelektív hulladék gyakran erősen szennyezett oda nem illő egyéb kommunális hulladékkal.

Sok a szennyezett hulladék

Az illegális szemetelők ellen az utóbbi időben úgy védekeznek, hogy új szigeteket már csak olyan helyre raktak ki, ahol van köztéri kamerája az önkormányzatnak. Ezen kívül még gyakori probléma volt, hogy az ember azért nem tudta bedobni a sajátját, mert a kukák tele voltak, ezért a magas házas övezetben már hetente kétszer ürítik ezeket az edényeket.

– A szelektív hulladékgyűjtés mennyisége megfelel az országos céloknak, ami Hódmezővásárhely esetében azt jelenti, hogy a kommunális hulladék 10 %-a szelektív hulladékgyűjtési rendszerben kerül begyűjtésre – mondta el lapunknak Versegi Attila. Viszont azt is hozzátette, hogy a szennyezettsége messze meghaladja az elvárható szintet, így a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bővítésével várhatóan a szennyezett hulladék mennyisége is növekszik – jósolta. És ha már szennyezés: a koronavírus kapcsán lapunkon keresztül is szeretné kérni a vásárhelyi lakosokat, hogy

A kukások ugyanis nem tudnak otthonról dolgozni, és érthető módon a régi és az új cég is azt szeretné, hogy a dolgozói minél kevesebb fertőző anyaggal találkozzanak.