A szomszéd mentette meg az erkélyről lógó 4 éves vásárhelyi kislányt

Átmászott a korláton egy négyéves kislány, akit édesanyja hagyott egyedül hódmezővásárhelyi otthonában. A nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.

A rendőrségre még június 17-én este érkezett bejelentés, mely szerint a gyermek egy harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva próbál visszamászni a lakásba. A rendőrök kiérkezése előtt egy szomszéd észlelte a veszélyes szituációt és azonnal kopogtatni kezdett a lakás ajtaján. Miután senki sem nyitotta ki berúgta azt. Kirohant az erkélyre és a kislányt azonnal berántotta a korlátról. Ekkorra érkezett haza az édesanya.

A nő elmondta, hogy a boltba ment dinnyét venni, a kislányt azonban nem vitte magával. A szomszédok tanúvallomásai szerint a hölgy gyakran hagyja egyedül gyermekét, így az eset összes körülményét figyelembe véve a rendőrök értesítették a gyámhatóságot.

A nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg az ügyet az illetékes ügyészségnek, a felelőtlen szülőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.

erkélykislányrendőrségszomszéd