A Szent Ferenc Programról tartottak előadást a Százszorszépeseknek

Nagy érdeklődés mentén tartotta meg csütörtök délután a Százszorszép program előadással egybekötött tisztasági csomagosztását. Ezúttal a Szent Ferenc Program lakhatási támogatásáról tartottak tájékoztatót, sok résztvevőnek segítettek a kérelmek kitöltésében.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület szervezésében havonta tartanak egy előadással egybekötött tisztasági csomagosztást. Ezúttal is a Csúcsi Olvasókör nagytermében gyűltek össze, ahol Horgos Nóra képviselő tartott előadást a Szent Ferenc Program lakhatási támogatásáról. A helyszínen többen, többek között a CNÖ képviselője, Békésiné Kovács Nikol is segített kitölteni a kérelmeket.

Békésiné Kovács Nikol portálunknak elmondta, hogy nagyon pozitív érzésekkel zárta a Százszép csütörtöki programját. Egyrészt megoszthatta azt az örömhírt, hogy meghosszabbították január 31 éjfélig a szemüveg-pályázatot, ahol csak az ő segítségével már nyolc rászoruló kisgyerek jutott szemüveghez.

Másrészt elmondása szerint nagyon meghatódott azon, hogy a Százszorszép program mintegy negyven résztvevője milyen figyelmesen hallgatta az előadást, milyen lényegretörő, értelmes kérdéseket tettek fel és cáfolva az eddigi fórumos tapasztalatokat, amikor egymás szavába vágva kérdeztek, most szépen kivárták egymást.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy „látom a fényt az alagút végén”, célozva arra, hogy a roma közösség felzárkóztatásában rengeteg munka várja őket, és sokszor szélmalomharcnak tűnik. Egyúttal hálásan megköszönte a Százszorszép program szervezőinek a munkáját, amelynek során olyan „járulékos pozitívumok” is születnek, mint a közösségben való együttműködés, amely a Százszorszép közösségében immár működik.

Békésiné Kovács NikolHódmezővásárhelyHorgos NóraMMMSzázszorszép programSzent Ferenc ProgramTiszta Vásárhelyért egyesületVásárhelyvásárhelyi hírek