Szani Marianna, aki sok éven át szervezte a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégium külkapcsolatait, nyugdíjba vonulása után is támogatja munkájával a diákok közösségi életét.
A Rákóczi Szövetség november 29. és december 1. között rendezte meg szokásos szervezetvezetői fórumát a sátoraljaújhelyi rendezvényközpontban, amelyen Szani Marianna magyar-angol szakos oktató is részt vett.
– A péntek esti játékos ismerkedési estet követően szombaton a következő év programjairól, feladatairól beszélgettünk, majd két előadást hallgathattunk meg, a tudatos médiahasználatról, és Gábor Dénesről, illetve az elektronokról. Ebéd után felsétáltunk a tábor fölé magasodó kilátóhoz és a várromhoz. Az Összetartozás hídján sajnos a szeles idő miatt nem sétálhattunk végig. Este egy érdekes színházi előadást – egy monodrámát – tekinthettünk meg. Egy-egy ilyen találkozás a sok, az egész Kárpát-medencéből érkező kollégával szép lezárása az évnek, és előrevetíti a tevékeny, egyre bővülő programválasztékkal teli következő évet – számolt be a tanárnő.
A Cseresnyés tanulói rendszeres résztvevői a Rákóczi Szövetség által meghirdetett programoknak, kirándulásoknak, valamint az iskolában hamarosan megrendezésre kerülő Tamási Áron esszéíró és prózamondó versenyt is a Rákóczi Szövetség támogatja.