A Pénzügyminisztérium azt cáfolja, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés

Azt nyilatkozta a Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke, Juhász László, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, az érintettek legkorábban novemberben kaphatnak több pénzt. A Pénzügyminisztérium szerint ez álhír.

A minisztérium azt írta oldalán pénteken, hogy ,,amennyiben az évközi adatok alapján azt állapítjuk meg, hogy a 2023-ra becsültnél magasabb lenne az éves várható általános illetve nyugdíjas infláció mértéke – januártól visszamenőleg – nyugdíjkorrekciót hajtunk végre.”

Mint arról már március elején írtunk, az infláció jóformán elvitte a nyugdíjemelést. Ugyanis egy év alatt 24,9 százalékkal nőtt egy adott nyugdíjas bevétele, mindeközben a hivatalos adatok szerint is 27,4 százalék volt az infláció.

inflációnyugdíjemelésPénzügyminisztérium