A moziba még nem szoktak vissza a vásárhelyiek

Tizedannyian keresték fel június 26-i újranyitása óta a vásárhelyi mozit, mint tavaly ilyenkor. A közönség által várt nyári premiereket későbbre halasztották a filmforgalmazók – sokan ezért nem ülnek be a vetítésekre. A Pénzcentrum felmérése szerint a moziba járók 15 százaléka még mindig tart attól, hogy elkapja a vírust. 

Nehezen szoknak vissza a moziba hódmezővásárhelyi filmkedvelők. A jelenség országos, Budapesten is gyér a filmszínházak látogatottsága. A Pénzcentrum hétfőn arról számolt be, 2019 júliusában tízszer annyi néző volt, mint idén. Ennek egyik oka, hogy még sokan tartanak a járványtól, másrészt 2019. azonos időszakában számos népszerű filmet mutattak be. A portál felmérést készített olvasói körében azzal kapcsolatban, mi tartja vissza a nézőket a mozizástól. A válaszadók 15 százaléka, még mindig tart attól, hogy elkapja a vírust, 28 százalékuk pedig arra vár, hogy az érdeklődésének megfelelő új filmet vetítsenek. 

– Sok törzsvendégünk visszatért a moziba a járványhelyzet után, azonban
még így is a tavalyi év nyári időszakához képest, 90%-al visszaesett a
nézőszámunk – tudtuk meg Horváth Szilviától. – A Kultik premier moziként minden héten mutat be új filmet, de a nyáron nagyon várt filmek bemutatója a járvány miatt csúszik, így a nézőszám visszaesésével sajnos számolnunk kellett. Igyekszünk folyamatosan felmérni az igényeket, és a kevesebb premier film mellett olyan filmeket is visszahozni a moziba, melyet szívesen újranéznek a hódmezővásárhelyi nézőink. Érzékelhető különbség nincsen a hódmezővásárhelyi és a szentesi mozink között, körülbelül ugyanolyan arányban tértek vissza a nézők mind a két
mozinkba.  

A vásárhelyi mozi működtetői rövidtávon fellendülésre számítanak: a következő hetekben több olyan film is érkezik, melyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Most csütörtökön érkezik a gyerekek nagy
kedvence, a Scooby, animációs mese.

Aztán jön a Pesti balhé, a nyár legőrültebb vígjátéka. Szintén július 30-án érkezik a Dakota Johnsonnal a főszerepben a Pont az a dal, romantikus-zenés film. Nyár végére pedig jön a Tenet, Christopher Nolan új filmje. (augusztus 12.) majd a Disney új élőszereplős meséje a Mulan. 

Kultik mozi