A MÁV mégis barátkozik németekkel – 15 dízelmozdonyt bérel az állami cég a járműhiány leküzdésére

Igaz, ezek nem azok a németek, és nem az a jogügylet, akikről és amelyről Lázár János még májusban beszélt. A MÁV-VOLÁN-csoport a német Henschel által gyártott 15 jó állapotú, megbízható dízelmozdony bérbevételét tervezi egy svéd lízingcégtől, írja a cég honlapja. Borítókép: MÁV Zrt.

Az ok a megnövekedett (és minden, a MÁV felhívása ellenére sem csökkenő) utazási igény, valamint az ezzel párhuzamos járműhiány. Azt az állami vállalat is elismeri, hogy ez egy rövidtávú, átmeneti megoldás.

A mostani bővítés a német Henschel által gyártott 15 jó állapotú, megbízható dízelmozdonyt jelenti. Azt írják, hogy a vontatójárművek jó műszaki állapotban vannak. A megbízhatóságuk jóval meghaladja a jelenlegi állományét, a mozdonyok jelenlegi a tulajdonosának kimutatása szerint rendelkezésre állási mutatójuk kiemelkedően magas.

A mozdonyok az első mozdony engedélyeztetését, forgalomba helyezését követően érkezhetnek, és várhatóan év végéig, átalakításuk után, állhatnak forgalomba. Ősztől elsősorban a Nyugat-magyarországi nagy utasforgalmú vonatokon láthatják az utasok.

Korábban, egy másik, mozdonybeszerzési tender kapcsán nyilatkozta Lázár János közlekedésért is felelős miniszter, hogy a kormány már nem barátkozik az azon a tenderen nyertes német Siemens céggel. Ez egy másik cég most persze, de azért a németekkel (még ha itt csak közvetett útról is van szó), ha vasútról van szó, mégis érdemes, ahogy ő mondta, ,,barátkozni”.

bérlésHenschelMávvonat