A Magyar Posta újabb bezárásokra készül

Miután tavaly ősszel az energiaválságra hivatkozva 210 település 366 postáját bezárta a Magyar Posta, majd csak azokat nyitotta újra, amelyeknek üzemeltetését a települések önkormányzatai fel Ez országosan csupán 32 település 45 postája. Egyik ezek közül a Szikáncson található, amit az önkormányzat újranyittatott – bár egyedüli megyei jogú városként nem kapott rezsitámogatást.

A Magyar Posta most újabb posta-bezárásokra készülnek.

A Magyar Posta nagyjából egy hónapja levélben kereste meg az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését – értesült a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy felmerült az is, amennyiben nem történik ez meg, úgy bezárják a postahivatalt. A postákat május 1-jétől zárhatják be az 1500 fő alatti településeken.

A 24.hu úgy értesült, hogy „akcióprogram” indul, keresik a megoldást, mi legyen a kistelepüléseken lévő posták sorsa. A tervek szerint, ha az önkormányzatok nem veszik át az üzemeltetést, akkor mobilpostákat fognak működtetni.

Februárban a Magyar Posta 1200 fős csoportos létszámleépítésről döntött.

önkormányzatokPostapostabezárás