A legtöbb helyen megtartják az egyetemi gólyatáborokat – az SZTE-n nem

A felsőoktatási intézmények többsége – saját hatáskörben – megtartja a gólyatáborát – mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerda reggel az M1-en.

Murai László közölte: nem szervez ugyanakkor gólyatábort például az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem, de ezek az intézmények helyette valamilyen orientációs napot tartanak majd az új hallgatóinak szeptemberben.

Elmondta azt is, hogy a táborokat a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett rendezik. Így nem lehet 500 résztvevősnél nagyobb rendezvényt szervezni, figyelni kell a higiénés szabályokra, és a legtöbb helyen lázat is mérnek a jelentkezők között.

A programokat általában szabadtéren tartják, és kerülik a személyes kontaktust. A Semmelweis Egyetem gólyatáborában pedig csak az vehet részt, aki koronavírus-tesztet végeztet magán előtte – fűzte hozzá.

(MTI)

egyetemSzegedi TudományegyetemSZTE