A Magyar Haltani Társaság 16. alkalommal rendezte meg az „Év hala” választást és a korábbi évekhez hasonlóan az elnökség idén is három jelöltet állított: a dévérkeszeget, a kurta baingot és a vágódurbincsot . A természetkedvelők és halbarátok e három, hazánkban őshonos halfaj közül választhattak.
A tavaly december 31-én éjfélig beérkezett 3586 szavazat 26 százalékával a vágódurbincs harmadik lett, a dévérkeszeg 30,7%-kal a második, a győztes kurta baing pedig a voksok 43,3%-át szerezte meg.
A kurta baing apró, őshonos halunk. Teste megnyúlt és vaskos, háta és hasvonala enyhén ívelt. Rövid, tompa orra és jellegzetesen nagy szemei figyelemfelkeltőek. Szája felső állású, a nagy szájhasíték meredeken felfelé irányul. Alsó állkapcsa kampószerűen felhajlik, így szinte álarcszerűen takarja a fejét. Általános mérete 6–8 cm között mozog, de ritkán akár 10 centire is megnőhet. Pikkelyei aprók, ezüstösek, és könnyen lehullanak. Kedvenc táplálékai közé tartozna az árvaszúnyoglárvák és a vízfelszínre hulló apró rovarok.
Élőhelyként a lassan áramló vagy állóvizeket kedveli, például tőzegbányatavakat, holtmedreket és alföldi csatornákat. Nagyobb folyóinkban többnyire csak az áradások után jelenik meg a hullámtereken. Jellegzetes bélyege a farokalatti úszó tövén található pontsor, valamint az oldalvonal, amely csupán az első néhány pikkelyen látható. Élőhelyeinek eltűnése és az inváziós fajok terjedése miatt állományai jelentősen visszaszorultak. Hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 10 000 forint – közölte a Magyar Haltani Társaság.