A kormány szabályozni fogja a távmunkát

A kormány szabályozni fogja a távmunkát, ugyanis az a cégek és az alkalmazottak számára egyaránt bevált a koronavírus-járvány alatt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor hangsúlyozta, csak a szükséges mértékben kívánják szabályozni a távmunkát, hiszen „ennek a formációnak az lenne a halála, ha agyonszabályoznák.

Kifejtette, a tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna.

A későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna – tette hozzá.
A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben az nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében – közölte Bodó Sándor.

MTI

kormánytávmunka