A hús és a kenyér is nagyon megdrágul az árstop után

Ha megszűnik az árbefagyasztás, nagyot drágulhatnak a magyar boltokban is alapvető élelmiszerek.

Számos európai és közép-ázsiai ország műtrágyaellátása függ az orosz hatóanyag- és földgázexporttól, ezek rendelkezésre állása nemcsak az idei, hanem a jövő évi terméshozamokra is hatással lehet. A műtrágyára azért is szükség lenne, mert globális aszály veszélye érte el az északi féltekét, Magyarországon is tartósan vízhiányos időszakot hirdettek, Portugáliában pedig egyes régiókban már vízerőműveket állítottak le az ivóvízellátás biztosítása érdekében. Továbbra is erős aszály sújtja az Egyesült Államokat is, ráadásul félő, hogy az általános költségemelkedés miatt egyre több farmer lesz pénzszűkében épp a tavaszi munkák és a vetés idején. Így előfordulhat, hogy terméshozam-csökkenéssel járó döntésekre kényszerülnek, és emiatt épp akkor lesz a szokottnál kisebb termésük őszre, amikorra a világnak égetően szüksége lenne jelentősebb mennyiségű gabonára.

További globális élelmezésbiztonsági aggodalmakat okoz, hogy teljes mértékben bizonytalan, mi lesz az ukrajnai őszi és tavaszi vetésekkel. Miközben Oroszország mellett Ukrajna az egyik legfontosabb gabonatermelő a világon.

Ha elhúzódik a háború, akkor a hús és tejtermékek termelői árai várhatóan 30-40 százalékkal emelkednek majd. Ugyanakkor a kiskereskedelmi árak ennél valószínűleg visszafogottabban növekedhetnek az árstop májusi várható kivezetése után is, mivel a versenyhelyzet és a fogyasztás-visszaeséssel kapcsolatos aggodalmak fékezhetik az áremelés ütemét.

De egy 40 százalékos nyersanyagköltség-növekedés esetén a húskészítményeknél már valószínűsíthető a 25 százalékos fogyasztói áremelkedés is.

A sertéságazatban azzal kalkulálnak, hogy 3-4 ezer forint körül alakul kilogrammonként a sertéshús reális ára tavasz végére, míg a baromfiágazatban 2-3 ezer forintos csirkehúsárakat látnának szükségesnek ahhoz, hogy megmaradjon a termelők működőképessége, és ne termeljenek elviselhetetlen veszteségeket – számolt be a napi.hu.

állattenyésztésmezőgazdaság