A hideg idő miatt csak ideiglenesen tömték be a Tóth malom utcai kátyúkat

A régi részen, a híd mellett a fokozott forgalmi terhelés miatt keletkezett kátyúkat a város ideiglenesen betömette, de a tervek szerint folytatódik az útépítés itt is. Az új szakasz aszfaltján nincs úthiba.

Bár 2023 novemberére elkészült, végül 2024 februárjában adták át a forgalomnak a vásárhelyi Tóth malom utca új szakaszát, mely lehetővé teszi, hogy a laktanyai körforgalom és Újváros között erre rövidítsék le a közlekedők az útjukat.

– Az új útszakasz miatt jelentősen megnövekedett a forgalom, a régi szakasz is rongálódott, ezen nemrégiben kátyúk keletkeztek. Télen nincs lehetőségünk aszfaltozni, de a balesetveszély elkerülése végett, úgynevezett fóliás betonnal kijavítottuk a hibákat. Majd a jó idő beköszöntével kiaszfaltozzuk a kátyúkat – mondta Farkas Andrea, a Városüzemeltetési Csoport vezetője.

A kátyúk a régi út híd melletti részén nyíltak, most ezeket javították ki. Ez az a rész, ahol a járművekkel 20 kilométeres sebességre kell lelassítani a régi és az új szakasz határán lévő bukkanó miatt.

Farkas Andrea hozzátette, hogy ugyan az új szakaszt már 11,5 tonnás teherbírással építették, de szennyvíztisztítótól a malomig tartó – régi – részt ennél jóval kisebb súlyú járművek közlekedésére tervezték. Ezért ezen jobban meglátszódik a terhelés hatása.

A város egyébként folytatja a Tóth malom utcai útépítést. A régi szakasz tervezési folyamata lezárult, és talán az idei évben meghirdetik a kivitelezési munkálatokat is.

Farkas AndreaHódmezővásárhelyjavításkátyútóth malomtóth malom utcautcaútépítésVásárhelyvásárhelyi hírek