A héten kimennek a helyi adóról szóló értesítők

– A hét elején megkezdődött a helyi adókról szóló egyenlegértesítők kézbesítése. Az aktuális városvezetésnek köszönhetően magánszemélyeknek már nem kell építményadót fizetniük, de erről és az esetleges gépjárműadóról az adózók értesítőjük mellé határozatot is kapnak – közölte Facebook-gyorshír felületén az önkormányzat, miután a kormányközeli helyi média „adógate”-ről cikkezett, mert szerintük nem mentek ki időben a papír alapú levelek, és volt, aki összegyűrve kapta azt meg.

Jövő utáni hét hétfő a helyi adók befizetésének a határideje, az egyenleget egyébként online is le lehet kérdezni, az e-Önkormányzat portál felületén (ügyfélkapuval kell bejelentkezni), tehát aki nem kapta még meg papíron, online ellenőrizheti, mennyit kell fizetnie. Az önkormányzattól egyébként azt az információt kaptuk, hogy ezt meg is teszik viszonylag sokan.

Magánszemélyként lehet fizetni átutalással, a Posta iCsekk nevű okostelefonos alkalmazásával (Android itt, iOS pedig itt), a Takarékbank helyi fiókjában a 6800. Andrássy út 50. alatt a pénztárnál, illetve a Polgármesteri Hivatal házipénztárában is, ahol már kártyával is lehet fizetni, és jövő hétfőtől egy hétig tovább tart nyitva: hétfőtől csütörtökig 8-18 óráig, pénteken pedig 8-16 óráig.

adóadóztatásközérdekű