A hekkerek hadat üzentek Moszkvának

Amíg az oroszok ukrán nagyvárosok elleni fegyveres támadást tervezik, addig az Anonymus nevű hekkercsoport folyamatosan gyengíteni igyekszik az agresszor hátországát. A háború ugyanis nem csak a harctereken, de a kibertérben is folytatódik. A túlerővel szemben a NATO csak a világháború kockáztatásával tudná megvédeni Ukrajnát, ezért beléptek a háborúba a civilek. Jelenleg számos ország hekkercsoportja siet az ukrán nép segítségére. A kibertérben zajló háború operatív részleteiről, hátteréről a világsajtó keveset ír, ezért is hiányt pótló a Facebookon induló zárt csoport, a CyberThreat.Report, amely magára vállalta ezt a feladatot. A zárt csoport alapítója az ismert kibervédelmi szakértő, Frész Ferenc, akit a fontosabb akciókról kérdeztünk.

Azzal kezdődött az oroszok által indított háború, hogy a támadók le akartak kapcsolódni az internetről. Talán, hogy a nyilvánosság kontrollja nélkül szállhassák meg Ukrajnát. Végül miért maradtak mégis a neten?

Az oroszok korábban már sikeresen tesztelték az internetről történő lecsatlakozást. Mindez azonban bonyolult, körülményes művelet, nem oldható meg egyetlen kapcsoló elfordításával. Ha ezt a valóságban is megtennék, akkor Oroszország elszigetelődne a világtól, helyén pedig maradna egy fekete lyuk.

De egyik nap még az volt a hír, hogy az oroszok leválnak a netről, másik nap pedig cáfolták ezt. Van ennek értelme?

Igen, a világ megtévesztése, dezinformálása az igazi cél. Így aztán a döntésről szóló ellentmondó információk miatt a gazdasági szereplők nem tudhatják, hogy valójában mi van a döntéshozók fejében. A bizonytalanság következtében aztán több nemzetközi tulajdonban lévő internetszolgáltató, vagy felhő alapú szolgáltató önmagától kezdte megszűrni a tartalmat, illetve meg is szüntetni a tevékenységét. Még a legnagyobb orosz cég, a Roszkoszmosz szolgáltatója is lekapcsolta az internetszolgáltatást.

A politika pedig moshatja kezeit, hogy közvetlenül a szolgáltató cégek miatt akadozik, vagy épp szűnik meg az internetes hozzáférés. Közben pedig az orosz állam blokkolja a CNN, a BBC, vagy a nemzetközi sajtó híreit. A nemzetközi bezárkózásnak azok az első lépései, amikor a politika elkezdi korlátozni a híroldalak elérését, illetve a közösségi oldalak, többek között a Twitter , a Facebook, illetve a Tik-Tok online használatát. Persze elkerülő technikákkal azért ezek is, és a híroldalak is elérhetőek, ezt az orosz politikai vezetés nem tudja teljesen megakadályozni.

Azért 140 millió ember előtt sikerült elhallgatni a háború célját. Ezt akarták?

Igen, mert az oroszok többsége kényszerűen az állami sajtó, rádió, és televízió híreit fogyasztja. De van rá mód, hogy megfelelő szoftverekkel Moszkva kellős közepén is elérhetőek legyenek a hírek.

Végül is ezért nem kapcsolták le az internetet az oroszok?

Inkább azért, mert az orosz vezetők sem szeretnének „megvakulni”  , ezért inkább maradnak a hálón. Ezzel elérik az is, hogy a hivatalos orosz politika számára elérhető maradjon, és manipulálhatóvá váljon a világ. A teljeskörű bezárkózás ugyanis azt is jelentené, hogy a továbbiakban már nem tudnak részt venni a nemzetközi információs háborúban. Kimaradhatnának például a fake-news gyártásból. Az oroszokat még képesek lennének manipulálni, a világot viszont már nem.

Így viszont szembe kell nézni azzal, hogy az Anonymus nevű hekkercsoport révén az ukrán háború híreit elhallgató orosz tévé egyenes adásába olyan riport „került”, amely közvetlenül a háborús pusztítás képeit mutatta be. Vagyis meghekkelték az orosz állami adást!

Valóban, ez egy zseniális húzás volt, ami nem is annyira technikai tudás kérdése, hisz az ötletet az internetes műsorszórás teszi lehetővé. Az Anonymus feltörte a műsorszóró központokat, s úgy küldte adásba – ha csak rövid időre is – az oroszok által az ukránok ellen indított háború szörnyű felvételeit. Ez példátlan húzásnak számít, technikai értelemben az akció nem a nyeretlen kétévesek területe, hisz a végrehajtói – iszonyú profik – a világ élvonalában dolgoznak.

Tudható, hogy kik leplezték le az orosz elnököt, s vele egy világhatalom hazugságait?

A nevüket talán soha nem tudjuk meg. Az Anonymus csoport olyan ernyőszervezet, amely valójában inkább egy elv, vagy inkább „idea”  zászlaja alatt gyűlő hekker-csoportok összessége, amelyek tagjai lelkes amatőrök vagy kiválóan felkészült számítógépes szakemberek. Olyanok, akik a világ különböző országaiban dolgozva, a cél érdekében komoly teljesítményre képesek.

Még arra is képesek lennének, hogy a magyar köztévé műsorába bejuttassák az ellenzéki miniszterelnök Márki-Zay Péter friss beszédét, akit be sem engednek az épületbe?

Logikailag nem lehetetlen, ugyanis ha feltörnék a közszolgálati televízió belső rendszerét, s a bekészített adások közé rejtik, mondjuk az ellenzéki vezető beszédének felvételét, akkor a bent dolgozók lejátszhatnák azt is. Arra ugyanis már volt példa, hogy a köztévében egy bekészített képaláírást, inzertet egy hekker vagy egy belső ember élő adásban átírta.

Az orosz tévé infrastruktúráját is azért támadták meg, mert Putyin a megindított háború tényét is el akarta hallgatni a nép elől. Az orosz háborús doktrína szerves része az elhallgatás, a dezinformáció és a fake-news. Ezekkel az eszközökkel az internetes portálokon keresztül folyamatosan befolyásolják a világ közvéleményét. Ennek része, hogy Oroszországon belül az állami televízió és központi források a lakosságot megtévesztő propagandával vezetik félre.

Egyébként a hekkerek feltörték már az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz belső rendszerét is, és elérték a GPS műholdak vezérlőrendszerét. De már nukleáris intézmények, kísérleti reaktorok architektúráját is feltörték. Az oroszok ezt eleinte cáfolták, majd beismerték, és Oroszország háborús bűnösnek tekint minden hekkert, aki úgynevezett kritikus infrastruktúrát támad. Feljelentést is tettek az Interpolnál. Ennek ellenére a hekkerek megtámadták az orosz légitársaság, az Aeroflot, vagy a Roszatom belső rendszerét, ezek kívül időlegesen lekapcsolták 6-8 orosz város vízmű rendszerét is.

Vagyis igaz az a közhely, hogy ezt a háborút nem csak fegyverrel folytatják, hanem a kibertérben is?

Igen, ez az első igazi hibrid háború, amelyről 2016 óta beszél a szakma, aminek a lényege, hogy a kibertérben is katonai műveleteket zajlanak. Miközben az orosz tankok, bombázók agresszorként lépnek fel a csatamezőkön, addig a civil hekkerek is háborút folytatnak az orosz állam ellen, illetve a hekkerek a hekkerek ellen is harcolnak.

A harcmezőn zajló csata emberi életeket követel, de a kibertérben folytatott háború mekkora kárt okoz?

Felbecsülhetetlen károk keletkeznek, igaz itt nem a vér folyik, a károkozás elsősorban reputációs jellegű. Kiderült ugyanis, hogy a harctereken ugyan erősnek látszanak, addig a kibertérben az oroszok szinte védtelenek, és ez naponta bebizonyosodik.

Olyasmire gondol, hogy a hírek szerint az orosz katonák térképpel a kezükben kihajolnak a tankból és azt kérdezik az ukrán parasztoktól, hogy merre van Kijev?

Ez előfordulhatott, mert sokszor zavarják a GPS jeleket, a mobiltornyokat a legtöbb helyen pedig pont ők lőtték ki, rongálták meg. De olyan is előfordul, hogy az oroszok helyi mobilkártyákkal telefonálnak haza, s az ukránok ennek révén azonosítják az ellenséget, s nyitnak rájuk tüzet.

Sokkoló lehet az orosz vezetésnek, hogy lassan már nincs olyan rendszer, amit a hekkerek ne törtek volna fel

Az önök által indított – egyébként zártkörű – Facebook-csoportban olvastam, hogy az ukránok mobiltelefonokkal „spottolják” az oroszokat, az így megszerzett információkat a hadseregnek továbbítják, majd ez alapján az ukránok tüzérség tüzet nyit az oroszokra. Ez mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy sikerült egy civil hírszerzési hálózatot kialakítani. A mobil telefonok applikációja segítségével követik az orosz csapatok mozgását – lefotózzák, videózzák – GPS koordinátákkal látják el, és ezt az ukránok elküldik egy információs központba. Az adatokhoz hozzájut az ukrán hírszerzés, elhárítás és természetesen a katonai vezetés is, akik intézkednek a támadók semlegesítése érdekében. A civilek tehát hírszerzőként is részt vesznek a háborúban, azon kívül, hogy szabotázs-akciókat hajtanak végre. Megrongálják a vasutat, átállítják az útjelzőket. Ezen kívül követik a katonai csapatmozgásokat, és mobil segítségével tájékoztatják a védekezés megszervezőit, ami elképesztő erő ahhoz képest, hogy az oroszok titkosított telefonjai nem is működnek. A civilek tehát így lettek a modern hadviselés aktív szereplői, ami elképesztő erőt jelent az elhúzódó háborúban.

A hekker tevékenység közvetlenül természetesen nem képes a tűzharcokat befolyásolni, ez inkább a hátországban az infrastruktúrát támadó művelet, s ahogy mondtam, felfedték már a katonai, vagy az orosz titkosszolgálati rendszereket. Az Anonymus-csoport megtámadta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB – a KGB utódja – honlapját és elérhetetlenné is tette azt. Ez sokkoló lehetett az orosz vezetésnek, hiszen lassan már nincs olyan rendszer, amelyet a hekkerek ne törtek volna fel.

Milyen kár keletkezhet ilyen esetben?

Elképesztő mennyiségű adat szivárog ki, ami alapján elkezdik azonosítani a fronton harcoló katonákat, illetve a titkosszolgálat tagjait. Az adatok alapján profilozhatóvá és elérhetővé válik szinte az összes frontharcos. A hekker-tevékenységből származó telefonszámok, email-címek segítségével aztán megtalálhatják a katonákat, akár a családjukat, s elláthatják valódi harci hírekkel. Ne felejtse el, hogy az otthon maradottak nem mindig tudják, hogy a férj, vagy a nagyfiú háborúba ment. Ezt ugyanis előtte senkivel, még a harcba indulóval sem közölték.

Ezt nevezik pszichológiai hadviselésnek?

Igen, a világ hekker-csoportjainak legfőbb célpontja ma Oroszország, miközben természetesen az orosz állami hekkerek a világot támadják. Kicsit aránytalan ez a küzdelem.

Kiket támadnak az orosz hekkerek?

Leginkább az orosz haditerveket elemző és leleplező nyugati cégeket igyekeznek blokkolni, másrészt a háború ideje alatt kivonuló globális cégeket, illetve a nagyhatalmakat igyekeznek támadni. Egyébként a harc része az is, hogy az orosz kibervédelmi hatóság közétette azon hekkerek internetes elérhetőségét, akik támadták a nemzeti intézményeket. A csoportunk ez alapján kielemezte a támadást indító hekkerek összetételét, s kiderült: több, mint 150 országból éreztek támadások a legfontosabb orosz intézmények ellen.

helyben.hu

hackerhekkerkibertérorosz agresszió