A gyulai Kossuth Kör elnökét is bevitték a rendőrök

A „Gyula cenzúramentes csevegő” Facebook-oldalon közzé tett egy mondatot, amely így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” Márki-Zay Péter szerint koronavírus ürügyén frontális támadás indult.

A Gyulai Rendőrkapitányság öt munkatársa két autóval ment ki ma hajnali 6 órakor Csóka-Szűcs János, a gyulai Kossuth Kör elnökének és a Momentum tagjának házához. Erről a magyarnarancs.hu írt. Rémhírterjesztés bűncselekmény gyanúja miatt előállították, mert április 20-án a „Gyula cenzúramentes csevegő” nevet viselő Facebook-oldalon közzé tett egy mondatot, amely így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” A rendőrség szerint ez „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.” Négy órát volt a rendőrségen, majd kiengedték. A lap kitér arra, hogy a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette Kásler Miklós, és valóban közel 1200 ágyat várta üresen a vírusos betegeket, de kong az ürességtől.

Ez az elmúlt napokban a második ilyen eset, egy Borsod megyei 64 éves férfi házához tegnap szálltak ki. Csóka-Szűcs János az elsők között Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert értesítette a történtekről. A város vezetője Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott: „A kommunista pártállam kiépítésében mérföldkő a válsággal visszaélés, a koronavírus ürügyén elindult a frontális támadás a pártok, az önkormányzatok, és most már a magánemberek véleménynyilvánítása ellen is.”

Frissítés:

Márki-Zay Facebook-videójában tüntetésre buzdít Gyulán pénteken 17 órakor. Videóját azzal zárta: „Ha Orbán Viktor Rákosi-féle módszerekhez nyúl, akkor már most elkezdhet kipcsakul tanulni, mert nem lesznek békés, Magyarországon töltött nyugdíjas évei.”

Nyitóképünk forrása Márki-Zay Péter Facebook oldala, a kép jobb szélén Csóka-Szűcs János

Csóka-Szűcs JánosGyulaKoronavírus-világjárvány (COVID-19)Kossuth KörMárki-Zay Péterrendőrség