Karády Anna 2021-ben robbant be a magyar irodalomba A füredi lány című regényével. Azóta hat könyve és egy novelláskötete jelent meg. Csütörtök este Vass Ramóna, a vásárhelyi tévé szerkesztője beszélgetett vele a Németh László Városi Könyvtár író-olvasó találkozóján.
– Mindig szerettem tanulni és olvasni. Az utóbbinak köszönhetem, hogy író lettem. Mindenkit az olvasásra bíztatok – mondta a Németh László Városi Könyvtár csütörtök esti író-olvasó találkozóján részt vevő érdeklődőknek Karády Anna író, akit az olvasók A füredi lány és folytatásai mellett a Zserbó-regényekről ismernek. A nemrég megjelent Kegyúr című könyve pedig máris első az egyik legnagyobb kiadó sikerlistáján. A Vass Ramónával folytatott érdekfeszítő beszélgetésen elárulta, hogy a történelembe kis korában a mondákat tartalmazó könyvek révén szeretett bele. Meteorológus akart lenni először, végül jogászként végzett. Azt mondta, hogy a jog is szerelemmé vált számára, a római jog, azaz a történelmi múltja miatt.
– Szeretem az írást, jogász, író, anyuka és egy kutya gazdája is vagyok és minden együtt van bennem! – mondta. Elárulta, hogy A füredi lány című regényét egy fa tövében talált, fagyott rózsacsokor ihlette, melyet kisfiával a Kolos-völgyben kirándulva találtak. A kirándulás után nagyon beteg lett az egész családja. – Én is össze-vissza álmodtam, katartikus dolgok jutottak az eszembe – lázasan. Amikor felépültem, elhatároztam, írok a 8 éves kisfiamnak egy mesét, hogy megörökítsem neki, milyen jó kirándulásokat tettünk együtt.
Első regénye a covid alatt született meg. A füredi lányban egy 21. századi időutazó jogászlány csodálkozik rá a 18. századi Balatonfüredre. Végig az a cél vezérelte, hogy az olvasó, amikor befejezi a könyvet, szóról szóra úgy gondolja, hogy amit olvasott, az úgy igaz. Később, egy forgatókönyvíró tanfolyamon tudta meg, hogy ösztönösen is jól szőtte a regény szálait, hiszen egy történet csak egy varázslatot bír el.
Az is elmondta, hogy a regényben az adott korban használatos szavakat használják a szereplői, tudatosan törekedett régiesebb szavak használatára, ahogy tette ezt a Zserbó könyvekben is, a történet hangulata érdekében.
Ez utóbbi regényekben már a horvát tengerparton járunk. Karády Anna azt mondta, jól ismeri történetei helyszínét. 12 éves korában a szüleivel volt elsőként a horvátországi Opatijában, azaz régi nevén Abbáziában, és azóta vagy hússzor járt ott.
– Amiről írni szeretnék, arra kényszert érzek, hogy meg is ismerjem – mondta azzal, hogy a zserbót – mint süteményt – is szereti, de jobban annál a zserbós életérzést. Regénye ezért nem egy cukrászlány története.
Arra a kérdésre, hogy ha már szereti a múltat, melyik korszakba menne vissza a legszívesebben, azt válaszolta: számára Jézus korszaka jelenti az aranykort, az ő működését azért megnézné, de arról az időszakról nem tervez írni. A másik időszak a 16-17. század, melyet most kutat. Amit nem szeretne, az a II. világháború, és a kegyetlen korszakok ábrázolása.
Az esten a múltat a jelennel is összevetette, s azt mondta: míg ma mindenből túl sok van, egészségtelenül nagy a választási lehetőség, addig a múltban kevés holmijuk volt az egyszerű embereknek. Őt a szenzoros dolgok taszítják, ezért nem vágyik nagyvárosba. Kisvárosban – mint amilyen Balatonfüred – érzi jól magát.
– Arra a kérdésre, hogyan akarok élni, nehéz válaszolni. Azt könnyebb megfogalmaznom, hogyan nem akarok. Felszabadító volt A füredi lány főhőse, Almásy Anna bőrébe bújni – tette hozzá.
Azt is elárulta, hogy elfordult a tévétől, de van Netflixe. Igaz, nem néz rajta filmeket, de előfordult, hogy negyven percig csak válogatott, mit fog majd nézni. Járt már úgy, hogy- már nem a Netflixen -, A koppányi aga testamentumát – gyerekkora egyik kedvenc filmjét – nézte újra.
– Jobban érdekel, amit a nagymamám kacsa- és libatömésről mesélt, mint ami most van. Nem menekülök a regényekben a múltba, de ezekkel tartom magam, azt gondolom, olyan dolgokkal kell töltenem a napot, amelyek megelégedettséget okoznak számomra. A múltban jobban megtalálom az emberek motivációját, így tudom rendezni a gondolataimat – mondta. Azt is elárulta, hogy szívesen magázódik évekig valakivel, ahogy teszik ezt hősei, és ahogy a múltban így volt, de ma már a tegeződés dívik.
– Régen az embereknek nem munkájuk volt, hanem sorsuk. Ráérősek voltak, hiszen ha valamit gyorsan elvégeztek volna, az várta volna őket másnap is – árulta el.
A Kegyúr című legújabb regényéről azt mondta: ebben azokat a kérdéseket tette fel, hogy vajon a cél szentesíti-e az eszközt. Milyen férfinak kell lennie annak, aki egyszerű parasztcsaládban születik, elér a királyi udvarig, majd a pápai trónra tör? Erről a magyar parasztfiúról, a majdnem pápáról írta Bakócz Tamás (esztergomi érsek) történetét. – Tiszteletre méltó a becsvágya és az ereje. Arra is kíváncsi voltam, hogy jó ember tehet-e rosszat. Úgy látom, nem vagyunk olyan hitványak, mint a legrosszabb tetteink. Az emberi természetben semmi sem változott, abban nem volt ipari forradalom. Az emberek az 1500-as években is ugyanazokra, a családra, a nyugalomra, a szerelemre vágytak, mint a ma élők – tette hozzá.