A Fidesz nem ment el a katatörvényről és a rezsiemelésről szóló parlamenti ülésre

Rendkívüli ülés volt ma, melyet a hat együttműködő ellenzéki párt 47 képviselője kezdeményezett. Az ülés határozatképtelen lett, mert a fideszesek nem vettek részt rajta.

A DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd összesen hat javaslattal állt elő a kormányzati megszorításokkal szemben:

  • el kell törölni a katatörvényt,
  • vissza kell vonni a „rezsiemelést”,
  • csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját és vissza kell állítani a stratégiai élelmiszer-tartalékokat,
  • 5000 forintos, minden tömegközlekedésre érvényes havi bérlet kell bevezetni (ún. klímabérlet),
  • állami költségen kell szigetelni a családi házakat és a Kádár-kockákat,
  • a gyermekneveléshez szükséges eszközök, az áram, a gáz és a tűzifa áfáját is nulla százalékra kell csökkenteni.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már korábban jelezte, hogy távolmaradnak az üléstől, szerintük hiteltelenek az ellenzéki javaslatok. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében annyit tett hozzá, hogy az ellenzék a bevezetése óta támadta a rezsicsökkentést és a kampány alatt egyértelművé tette, hogy el is törölné azt; a kata-adónem bevezetését meg sem szavazták; megemelnék a többek közt a társasági adót és a személyi jövedelemadókat is; illetve „erőteljesen kampányoltak azon szankciók mellett, amelyek az energia-áremelkedések fő okozói”.

DKFideszJobbikkataLMPMomentumMSZPOrszággyűlésPárbeszédParlamentrezsicsökkentés