,,A Fidelitas az élet mellett áll”

A Momentum annyira jelentéktelen, hogy minden megnyilvánulásuk után olvad a szimpatizánsaik száma. A fiatalok számára továbbra is a Fidesz–KDNP kormánya jelenti az egyetlen alternatívát – fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság c. műsorában.

A Momentum nem a realitás talaján áll. Fogalmuk sincs a magyar emberek, a magyar fiatalok problémájáról” – mondta a Fidelitas elnöke. Szerinte meg kell nézni, hogy a Momentum azzal a Gyurcsány Ferenccel áll szövetségben, akinek a miniszterelnöksége idején a fiatalok kilátástalan helyzetben voltak.

Elvették a családi otthonteremtési támogatást, megszüntették a családi adókedvezményt és elvették a hároméves gyest, az ifjúsági munkanélküliségi adatok pedig magasak voltak. Most számos olyan támogatási formát vezetett be a jelenlegi kormány, amelyek a fiatalok életkezdését és családalapítását segítik.

Illés közölte, ,,a Fidelitas az élet mellett áll az önmegsemmisítés kultúrája helyett, amelyet a Momentum részéről gyakran tapasztalunk.” Ha a Momentum érdekei úgy kívánják, a saját hazájuk érdekei ellen fordul akár egy határon túli kampány esetén, vagy éppen Brüsszelben – tette hozzá.

FidelitasMomentum