A drogügyi kormánybiztos ezúttal a Kutyapárt 420-as rendezvénye miatt szörnyűlködött: „ez volt az utolsó”

A drogügyi kormánybiztos ezúttal a Kutyapárt 420-as rendezvénye miatt szörnyűlködött: „ez volt az utolsó”

Ezt a fásult házmester-morált már talán csak Kövér László képes markánsabban képviselni a türelmes, de túlzottan toleráns „keresztény oldalon”.

„Döbbenetes és arcátlan provokációnak” nevezte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért és a senki által nem kért erkölcsrendészeti hőbörgésért felelős Horváth Laci kormánybiztos azt, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt húsvét vasárnapján a marihuána legalizálásáért demonstrált. A fideszes politikus Facebook-oldalán azt írta: „ez volt az utolsó”.

Bejegyzésében azt is megosztja tájékozatlan követőivel, hogy a 420 egy szlengkifejezés, amely a marihuána fogyasztására vonatkozik, ebből eredően világszerte április 20-ára időzítenek hasonló rendezvényeket, idén pedig ez éppen húsvét vasárnapjára esett.

Ott tart a magyar »diktatúra«, hogy egy most is illegális kábítószerfajta legális használatáért egy politikai párt tömegrendezvényt tarthat Magyarországon a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén

– hőbörgött a Fidesz egyik leginkább karót nyelt arca, aki szerint „ez nem véleményszabadság, hanem visszaélés a demokratikus lehetőségekkel”. A keresztény-konzervatív megítélése szerint

ezzel a rendezvénnyel ugyanaz a baj, mint a kábítószerrel: ha megtehetik, akkor mindig túltolják. A bódulatuk következményeit pedig a toleráns többség viseli.

A rendőrség eredetileg megtiltotta volna a demonstrációt, de a Kúria felülbírálta a határozatot arra hivatkozva, hogy a bejelentéskor még nem fogadták el az alaptörvénymódosítást, egy még el nem fogadott jogszabályra hivatkozva pedig nem lehet semmit betiltani.

Az erkölcsrendész Horváth László nevével fémjelzett drogtörvény visszásságairól itt írtunk bővebben.

420FideszHorváth LászlókábítószerMKKP