A csúszós talaj sem tántorította el a vásárhelyi crossfutás résztvevőit

Közel százan neveztek a Hód-Mentor SE hagyományos vasárnap délelőtti, téli crossfutására, többen, mint tavaly ilyenkor. Az indulók dolgát a szombati esőzés miatt sárossá-csúszóssá vált Kása-erdei pálya alaposan megnehezítette, de nem vette el a kedvüket a nehéz terep.

Már délelőtt 9-kor gyülekeztek a vásárhelyi Hód.Mentor SE hagyományos téli crossfutására érkező versenyzők a Nyugdíjas Lakópark előtt, ahol a megkapták a rajtszámukat, s ahol azonnal meg is kezdték a bemelegítést. Akadt, aki csak az izmait melegítette, de akadt olyan is, aki futott is egy kört a környéken.

Az indulók három kategóriában álltak a rajtvonalhoz a Kása-erdő Liget sori kék túraútvonalán. Előbb a 9, majd a 6, végül a 3 kilométeres távot választók indultak neki a szombati esőzés és havazás miatt felázott, így sárossá, a lehullott falevelek miatt csúszóssá vált táv teljesítésének. A futók dolgát ráadásul három, a pályát átszelő árok is nehezítette.

Kisházi Gábor kutyájával indult: – Johnnyval féléves kora óta, azaz körülbelül négy esztendeje futunk együtt. Változó, hogy mekkora távokat teszünk meg. Neki a leghosszabb talán 45 kilométer volt egyszerre – mondta, hozzátéve a border collie-val most a hat kilométeres távra neveztek. A kutyával nem lesz gondja a távolsággal, mert – fogalmazott a gazdája – „a világból is kifutna”. – Ez a közös időnk, amikor futunk, van, hogy négy, de van, hogy tizenöt kilométert teszünk meg. Ezt a mai nem vesszük annyira versenynek, inkább csak bulifutásnak, melyre vásárhelyiként évek óta mindig eljövünk. És ez az egyetlen egy verseny, melyen részt veszünk – árulta el Kisházi Gábor.

Kisházi Gábor kutyájával Johnnyval, még a verseny előtt.

Kutya másik is volt, de a gazdája közölte, hogy ugyan futni fognak a szánhúzó kutyájával, de nem indulnak a versenyen. Érthető, mert a szamojéd szép dús bundája nem maradt volna hófehér a Kása-erdőben.

– Igazából nem nagyon készültem a versenyre, ezért neveztem a legkisebb távra – mondta a még csak 15 éves Zsíros Zia. A szegedi középiskolás hozzátette: 10 évesen húzott elsőnek futócipőt, egy ideje azonban nem fut. Most szeretné újrakezdeni ezt a sportot.

Szintén 10 évesen kezdett futni iskolatársa, a szintén szegedi Bor Sarolta. – Volt egy barátom aki elkezdett tájfutni, s mert szeretek ugrálni és futkározni, én is kipróbáltam. A hat kilométeres távra neveztem, mert szerintem nekem most épp ez a legmegfelelőbb, ez a szerencsetávom.

A Hód-Mentor SE vasármapi téli crossfutása a hagyományos téli programjai egyikeként rendezte. – Ez az első része a háromrészes terepfutó edzősorozatunknak, január 4-én rendezzük a másodikat, melyet február 15-én követ a harmadik forduló – ismertette a programot Petróczki Ádám. A Hód-Mentor SE elnöke hozzátette, hogy míg általában 60-70 versenyző áll a rajthoz, addig most majd 100-an tették meg. – Ezt az eseménysorozatot azért indítottuk, hogy a téli hónapokban, amikor szünetelnek a versenyek, legyen egy kis változatosság, edzési lehetőség a futók számára. Úgy látjuk, van rá igény, nemcsak Vásárhelyen, hiszen a helyeik mellett jelen vannak a versenyzőink, a megyei futóközösség tagjai, de a szegedi atléták is – tette hozzá.

Hogy tényleg nem volt könnyű a terep, azért már a 9 kilométeres távot tejesítő egyik versenyző már az első kör végén és a második kezdetén megtapasztalta, a fordulónál ugyanis megcsúszott és elesett. Igaz úgy pattant fel, s szaladt tovább, mintha mi sem történt volna.

A verseny legjobbjai érmeket és okleveleket kaptak.

futásHód-Mentor SEHódmezővásárhelyKása-erdőPetróczki Ádámtéli crossfutásVásárhelyvásárhelyi hírek