A belvíz és az árvíz ellen is véd az új körtvélyesi szivattyútelep

Közel hárommilliárd forintos összköltséggel új szivattyútelepet építenek a körtvélyesi holtágnál. A mintegy 60 éves korábbi építményt teljesen lebontják, és jóval korszerűbb és nagyobb teljesítményű műtárgyat építenek a helyébe. A beruházás segíti a holtág területének vízellátását, és egyúttal biztonságosabbá teszi az árvízvédekezést is. A korábbi áradásoknál ugyanis a védekezés egyik leggyengébb pontja volt a korábbi szivattyútelep, amely amellett, hogy korszerűtlen volt, a 20. század közepén szakszerűtlenül építették meg.

A munkálatok már tavaly februárban elkezdődtek és az idén év végéig be is fejeződnek. Az alsó-Tisza-vidékének árvízvédelmi rendszerében igen fontos szerep jut a körtvélyesi létesítménynek, hiszen egyszerre segíti a belvízelvezetés és a víz megtartását, illetve biztonságosabbá teszi az áradások idején a védekezést is.

Elsődleges rendeltetése Hódmezővásárhely térségének belvízelvezetésének biztosítása. Azonban mivel az árvízvédelmi létesítményben került beépítésre, nagyon fontos árvízi relevanciával rendelkezik”

– fogalmazott a Vásárhelyi Televíziónak Kozák Péter, az ATIVIZIG igazgatója.

Az 1959-ben épült korábbi szivattyútelepet teljesen elbontják és helyén egy korszerű, nagyobb kapacitással rendelkező létesítmény épül. Az elaggott építmény egyre nagyobb problémákat okozott a Tisza áradásai során és a 2006-os nagy árvíz idején már látszott, hogy különösen nagy kockázatot jelent a védelmi rendszeren belül.

,,A régi szivattyútelepnél olyan probléma is volt, hogy az árvíz idején, – mivel ugye az árvízvédelmi töltésbe volt beépítve ennek a nyomócsöve, ennek a szivattyútelepnek, – nagyon oda kellett figyelni az üzemeltetésére, mert nem volt igazán jó állapotban mára ez a szerkezet és adott esetben bármilyen veszélyt okozhatott az, hogyha a szivattyútelepet beindították árvíz alatt”

– mondta a VTV-nek Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Igazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.

A védelmi rendszerek gyenge pontjai ugyanis a rajtuk lévő műtárgyak. Ez különösen érvényes volt a körtvélyesi létesítményre, így jelentősen nő a biztonság a töltés ezen szakaszán, amely Vásárhelyt védi az áradásoktól. A korábbit szivattyútelep bontásakor kiderült, hogy elég korszerűtlenül építették meg 1959-be, ezért is okozott olyan sok gondot az 1970-es, a 2000-es és a 2006-os árvízvédekezéskor.

A beruházás olyan uniós forrásokból valósul meg, amely az előző hétéves költségvetési ciklusban maradt meg, ezért az év végéig be kell fejezni a projektet. A közel három milliárdos beruházás részeként egy új utat is építenek, amelyen könnyebben meg lehet közelíteni a létesítményt, valamint a töltéskorona egy jelentős szakaszát útburkolattal látják el.

áradásárvízvédelemberuházásKörtvélyesi-holtágTisza