A belvárosban indul a kátyúzás

Itt kezdi a kivitelező a munkálatokat, majd folytatja a Kertvárosban és a Hódtóban. A képen: már kivágták az úthibákat a Szentkirályi utcában.

Nem a gátfutók gátjai szaporodtak el a vásárhelyi belvárosban, hanem a kátyúzás helyszíneit kerítik el azok a piros-fehér akadályok, melyeket tegnap kihelyeztek az úthibákhoz.

A héten, a tervek szerint az Oldalkosár utcában, a Lehel utcán, a Szentkirályi utcában és Batthyány utcában és a Csengettyű közben dolgoznak a szegedi Norbo-Ép Kft. szakemberei, akik még az Andrássy úti szervizútnál lévő népszerű parkolóban is piros festékkel jelölték meg az úthibát.

Kijelölt kátyú az Oldalkosár utcában

A város térinformatikai rendszerében jelenleg összesen 411 úthibát tartanak nyilván.

Piros festék jelzi a majdani javítás helyét

Mint arról korábban beszámoltunk, a város önkormányzata ebben az esztendőben 50 millió forintot fordít a kátyúzásra. A Norbo-Ép Kft. még tavaly nyerte el két esztendőre a kátyúzás elvégzését azon a nyílt pályázaton, melyen a versenytársainál 15 százalékkal kedvezőbb árat adott. A pályázaton egyébként hét cég indult.

HódtókátyúKertvárosVásárhely