Pénteken elkezdődik a 4. forduló az NB I/B Zöld csoportjában. A Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata ismét hazai környezetben lép pályára, a Békéscsaba érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.
A mindig parázs hangulatú dél-alföldi rangadót felemás előjelekkel várja a két együttes. A Kosársuli a Dunaharaszti elleni mínusz harminc után remek utolsó negyeddel legyőzte a Győrt, majd a 83-75-ös vereség ellenére biztató játékot mutatott Veszprémben, és egyre inkább összeállni látszik a saját nevelésű fiatalokra épülő keret. A Békéscsaba ezzel szemben az egyetlen csapat a bajnokságban, amelyiknek három fordulót követően még nincs győzelme.
Szeptember elején, a Lucifer Kupán már találkozott egymással a két csapat, azt a felkészülési meccset hosszabbítás után a Kosársuli nyerte 84-80-ra.
A Vásárhelyi Kosársuli–Békéscsaba mérkőzés október 18-án, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak. A Scrub Daddy jóvoltából a félidőben büntetődobó-versenyt tartanak, ahol értékes ajándékokat lehet nyerni – írja felvezetőjében a csapat honlapja.