Júniusi nagy botrányt kavart nyilatkozata után ismét orwelli magasságokba ragadtatta magát Lázár János a Rádió 7-ben. Nemcsak saját választókörzetét, Vásárhelyt, de kicsiny országunk minden települését fenyegette meg az interjú utolsó három perce alatt.
Tegnap délelőtt Lázár János a Rádió 7 “Közös nevező” című műsorának vendége volt, ahol majd egy órán keresztül ecsetelte, magyarázta a Magyar Államvasutak gondját-baját. Töredelmesen bocsánatot kért mindenkitől minden emiatti kellemetlenségért, csak hogy kétségünk ne legyen: mégiscsak rendes ember ez a miniszter úr, hiszen tessék megnézni, bocsánatot kér, hol hallunk már ilyet politikustól?!
De nem is az ezzel kapcsolatos hosszas fejtegetései a lényegesek, hiszen semmi meglepőt nem hallunk. Akinek volt türelme végighallgatni a majd’ egy órás – reklámokkal és pár zeneszámmal fölhabosított – műsort, az az utolsó három percben olyat hallhat a miniszter úrtól, ami mellett (még ha felvételről hallgatva eddig a lejátszó funkciójának hála kétszeres sebességre gyorsíthatta is az interjút) nem mehet el csak úgy. Ennél a pontnál érdemes kicsit lelassítani, és odafigyelni, mert olyan dolgok hangzanak el, amelyek felett nem szabad(na) elsiklani. Főleg nem egy demokráciában. Ja, hogy már rég nem abban élünk? Hát éppen ez az…
Képviselő és miniszter úr visszatér ama júniusi, nagy vihart kavart nyilatkozatához, és megismétli azt.
Lassan, tagoltan, hogy mindenki megértse, az is, akit Orbánék tizenhárom éve tartó oktatási reformjai, és a szinte folyamatos, minden szinten folytatott, bődületes propaganda-hadjárata szellemileg régen ledózerolt: a vásárhelyiek nem fognak jól járni, ha Márki-Zay Pétert jövőre újraválasztják, ugyanis ez az ember külföldi érdekeket szolgál. Tessék csak nézni, Ámerikából fogadott el (sőt: kunyerált, tarhált, kuncsorgott) pénzt a kampányához (biztos magára költötte…?!), hoggyan is lehetne így rája bízni a köz vagyonát?!
Ez az első olyan választás, 2022, amikor Hódmezővásárhely polgármestere az amerikaiaktól, és más külföldiektől nagyon komoly pénzeket, nagyon komoly forrásokat fogadott el, azért, hogy a magyarok sorsát az amerikai érdekeknek megfelelően befolyásolja és irányítsa. Ezt van aki hazaárulásnak nevezi…én azt gondolom, hogy annak az embernek költségvetési pénzt a kezei közé adni, és annak pénzügyi lehetőségeket biztosítani, aki már egyszer dokumentáltan és bizonyíthatóan elárulta a haza érdekeit, külföldi érdekeket szolgál, másokra akarja bízni ennek az országnak a sorsát, nem szabad.
Miniszter urat nem érdekli, hány hatóság állapítja meg, hogy minden rendben volt Márki-Zay és a mozgalma kampánypénzei, kampányköltései körül. Lényegtelen is, a tények nem fontosak – mégha makacs dolgok is, kedves János – ha van az embernek (pártnak) egy propagandagépezete, amivel jó sokszor sulykolva elhiteti, ha kell, a legorbitálisabb hazugságot is (szinte) bárkivel.
Még ha az interjú első 49 és fél percében kis (nagy) jóindulattal el is lehetett hinni Lázár vasutat, közlekedést és hasonlókat illető fejtegetéseit, ennél a pontnál érezhetően más hangnemre vált.
Én nem szeretek mellébeszélni, én szeretem világosan elmondani azt, amit gondolok, azt, ami a realitás.
Az arra érzékeny fülűek rögtön érzik: megrendezett műsort, jól átgondolt manipulatív mondatokat hallanak. Nos, nem is nekik szól ez az utolsó 3 perc, hanem azoknak, akiknek mindez nem tűnik fel. Hiszen ők lesznek azok, akiket jó eséllyel valóban meg tud félemlíteni az egyszerű, egyértelmű szavakkal – a “világos, tiszta beszéddel” (világos duplagondol ez, kérem szépen).
Ők azok, akiket ez a rendszer – és talán már a szüleik is – arra kondicionálnak, hogy az erősebb érdeke érvényesül. Ők azok, akik elhiszik, hogy a hatalom szava szent, hogy akinél az erő, annál a hatalom, és fordítva, ilyenkor pedig jobb meghunyászkodni, behódolni.
A fenyegetés, az erő fitogtatása azoknak az eszköze, akik félnek. Miniszter úr érezhetően fél. Fél, mert talán még soha nem szembesült ekkora erővel, mint most. Ez az erő, amivel szemben áll, nem fenyeget (bár számára fenyegető lehet). Ez az erő nem a hatalom jól bevált eszközeivel operál. Lázár pedig csak ezt ismeri, ebben jártas.
Hogy egyébként a hódmezővásárhelyiek ezen a kategórián kívül milyen ellenzéki vagy kormánypárti politikust választanak meg, vagy függetlent választanak meg a város polgármesterének, ez engem őszintén nem túlzottan érdekel.
A fenyegetés azoknak az eszköze, akik bizonytalanok, sarokba szorítva érzik magukat. Gyakori jelenség párkapcsolatokban is, sok bántalmazó kapcsolat alapul erre. Tömegek vannak rá kondicionálva, és már észre sem veszik, hogy a társuk, főnökük, tanáruk, szülőjük, miniszterük, miniszterelnökük a fenyegetés manipulatív eszközével bírja rá őket erre, meg arra. Hiszen ezt tapasztalják szinte mindenütt, körös-körül az őket körülvevő valóságban.
Lázár fél és fenyeget. Nemcsak Vásárhely büszke népét, de egy jó nagy ívvel minden magyar települést megfenyeget, ahol jövőre esetleg “külföldi érdekeket szolgáló polgármestert” választana a nép: a kormánytól ne számítsanak semmilyen támogatásra. Világos beszéd ez kérem szépen, nem beszélünk itt mellé!
A hódmezővásárhelyik úgy döntenek, ahogy akarnak. Annak a döntésnek, hogy ha külföldi érdekeket szolgáló polgármestert választanak meg bármely magyar településen, minden magyar településen meglesz a következménye. Ez a kormány nem fog külföldi érdekeket szolgáló embereknek a kezébe költségvetési pénzt adni. Ezek a települések rosszul fognak járni. Sokkal tisztább és egyenesebb, ha ezt világosan előre elmondjuk.
Cinikus szavait hallva valahogy nem megy ki a fejemből Orwell híres párbeszéde O’Brien és Winston között az 1984-ből, egyenesen a 101-es szobából:
– Hogyan érvényesíti a hatalmát egyik ember a másik fölött, Winston?
Winston elgondolkodott.
– Úgy, hogy szenvedést okoz neki – felelte.
– Helyes. Úgy, hogy szenvedést okoz neki. Az engedelmesség nem elég. Amíg nem szenved, hogyan lehetne bizonyos az ember afelől, hogy az illető az ő akaratának engedelmeskedik, s nem a sajátjának? A hatalom a fájdalom és a megalázkodás előidézésben rejlik.