816 millió forintos felújítást kap a parlament

Bruttó 816 millió forintot szánnak az Országház gróf Apponyi Albertről elnevezett 58-as számú tárgyalójának felújítására, az ahhoz tartozó más munkákkal egyetemben – számol be a hvg.hu.

A Magyar Országgyűlésnek otthont adó épület speciális, védett és műemléki jellegű, mégis soknak tűnhet az említett 816 milliós ár. A felújításba viszont az Apponyi-terem fa álmennyezetének rekonstrukciója, restaurálása, a légtechnika kiépítése és elektromos feladatok is beletartoznak, emellett a szomszédos, 57-es teremben végzendő munkákra, ahogy a 200 négyzetméteres padlástér egy részére is kiterjednek feladatok.

Mindez összesen 375 négyzetméternyi területet ölel fel, ezen belül maga az 58-as terem 160 négyzetméteres. A parlamenti terem felújítása előbbi szerint számolva tehát 2,2 milliós, utóbbi alapján 5,1 millió forintos négyzetméterenkénti költséget jelent.

A vonatkozó közbeszerzést a Fővárosi Építő Zrt. nyerte el, és a szerződés alapján a munkálatokkal 13 hónap alatt kell elvégezni, idén október 31-ig. Ebben a Kossuth térre néző teremben szokott ülésezni a Törvényalkotási bizottság, amelyik legutóbb szeptember 29-én ülésezett, majd másnap a helyszín előkészítésével elkezdődött a teremfelújítás.

felújításOrszággyűlésOrszágházParlament