5 ezer daganatos beteg maradt ellátatlanul a járvány alatt

Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában – írja a Népszava a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság múlt heti konferenciáján bemutatott friss kutatás eredményeit ismertetve.

A nyers adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Országos Kórházi Főigazgatóság adattárából válogatták le a kutatók. A járvány öt negyedéve alatt összesen és átlagosan 15-20 százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak meg: 1300 tüdőrák, 2300 vastag- és végbélrák és 1400 emlőrák érintett.

Az ellátórendszer számára „láthatatlan” maradt betegek sorsáról nem tudni semmit –mondják a kutatók. Valószínű, hogy ők később és már nehezebben kezelhetőként találkoznak az orvosokkal. A tanulmányt ismertető Elek Péter szerint a felismert tüdőrákoknak mindössze 20-25 százaléka műthető. Mint mondta, a műtétek elmaradása okainak megismeréséhez további elemzésekre van szükség, de ez az adat önmagában nem utal sok jóra.

A tanulmány szerzői szerint annak, hogy ilyen sok beteget nem sikerült megtalálni, oka lehet a szervezett szűrések többszöri, időleges felfüggesztése, az ellátórendszer járvány alatti leterheltsége, a kórházi ellátások átszervezése is.

daganategészségügyellátásjárványhelyzetkórházkutatás