4000-et akartak, 1804 lett eddig belőle

Ennyi emberrel kötött szerződést a Belügyminisztérium, mint határvadásszal, tudta meg a Népszava.

A minisztérium azt válaszolta a Népszavának, hogy ez év november végéig összesen 4117-en jelentkeztek, akik közül végül 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség, noha Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter 4000 embert szeretett volna, azaz ennyiről beszélt korábban.

Jelenleg sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok száma 1579, az Országos Rendőr Főkapitányság azt válaszolta a portálnak, hogy a különbözet abból fakad, hogy a többiek még nem fejezték be a határvadász-tanfolyamot, illetve nem tettek vizsgát.

A szerződést kötő határvadászok száma nem sokkal haladta meg az idén nyári szintet, akkori hírek szerint 1462 határvadász kötött szerződést és tett esküt.

A szakmát közelről ismerők szerint az ilyen, komoly pszichológiai nyomással járó rendvédelmi szolgálatra átlagosan ötből egy jelentkező alkalmas pszichológiailag és fizikailag.

Belügyminisztériumhatárvadász