40 napja nyeretlen a HFC

Sorozatban hatodszor szenvedett vereséget a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó csapata, ezúttal a Ferencváros II volt az ellenfél.

A fővárosiak bajnokaspiráns együttesnek számítanak az NB III Közép csoportjában, ráadásul az eddigi meccseken a legkevesebb gólt kapták. Két zöld-fehér találat után még képes volt kiegyenlíteni a vásárhelyi csapat, de a második félidőben egy kontrát követően a Fradi megszerezte harmadik, győztes gólját.

NB III Közép csoport, 13. forduló

Ferencvárosi TC II. – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (2-1)

Gólszerzők: Gera, Osagie, Damir illetve Bata, Tapiska

Szűcs Róbert vezetőedző: „2-0-ról felállni a Fradi otthonában nem kis teljesítmény. Sajnálom, hogy egy pici koncentráció hiányzott a befejezéseknél. A Fradi pedig azért a Fradi, mert kihasználták a kínálkozó kontrákat. Egy döntetlen mégis igazságosabb lett volna.”

A bajnoki tabellán 16. HFC a Paksi FC II. csapatát fogadja a városi stadionban.

HFClabdarúgás