40 ezret is kaphat, aki nem jut bölcsődéhez

40 ezret is kaphat, aki nem jut bölcsődéhez

Bölcsődei támogatást Mindszenten, Mártélyon, Székkutason is lehet igényelni. Akár havi 40 ezer forint is járhat olyan esetben a munkába álló szülőnek, ha nem tudja állami bölcsődébe beíratni gyermekét, csak magánintézménybe, hogy visszatérjen dolgozni.

2019. július 31-től nyílt meg a pályázat, amelynek keretében a kisgyermekes családok kiadásai akár 40 ezer forinttal is csökkenthetők, ha férőhelyhiány miatt magánbölcsődébe kényszerülnek adni kisgyermeküket. Ez egyik legfontosabb kitétel: a támogatás csak akkor jár, ha állami bölcsődébe nem tudják beíratni a gyermeket. Ehhez jellemzően szükség van az állami intézmény elutasító határozatára, azonban nem minden esetben!

Vannak olyan kistelepülések, ahol automatikusan jár a támogatás, hiszen szinte bizonyos, hogy nincs elég bölcsődei férőhely a térségben.

Csak meg kell igényelni. A Magyar Államkincstár tájékoztató anyaga szerint 2767 településen és 13 budapesti kerületben igazolást sem kell arról csatolnia a pályázathoz a szülőknek, hogy a gyermekük nem jutott be állami intézménybe, mert azokon a helyeken vagy nincs is állami intézmény, vagy telítettek a helyek. A Pénzcentrum összeállítása szerint a vásárhelyi járásból Mindszent, Mártély és Székkutas is ezek közé tartozik.

bölcsődePályázat