39 körözött személyt vettek őrizetbe csütörtökön

65 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 230 embert állítottak elő, köztük 120 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén április 18-án 24 óra alatt összesen 33 személyi sérüléses közúti baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ebből kettő halálos kimenetelű volt, ezekben hárman életüket vesztették, 8 alkalommal súlyos és 23 esetben könnyebb sérüléssel végződött.

A szolgálatban lévő állomány összesen 181 személyt fogott el, közülük 39-et az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 65 főt pedig bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. 230 embert állítottak elő, köztük 120 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés vádjával. Biztonsági intézkedés 71 esetben történt.

Balesetbűncselekménykörözöttrendőr