347760 tekercs kormányellenes wc papírt osztott szét a Kutyapárt

A többek közt Orbán-idézetekkel feliratozott toalettpapírokat a hatpárti ellenzék holdudvara gyártotta még a tavalyi országgyűlési kampányban, ám végül raktárakban rohadt április 3. óta. Becslésünk szerint minimum 35 millió forintot költöttek el rá – írja Facebook oldalán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Úgy gondolják, a papír valószínűleg eleve csak a kampány végére készült el. Így akkor is nehéz lett volna ilyen mennyiséget az utcán standolva kiszórni, ha szándékuk lett volna rá a pártoknak.

Az Oraculum 2020 Kft.- mely a választás előtt 1 milliárd forintot kapott attól az Action For Democracy alapítványtól, amely Márki-Zay Péter mozgalmának úgynevezett kultúraváltó kampányát is támogatta – megpróbálta online igényléssel szétosztani a vécépapírt a kitörölheted.hu honlapon. Hogy ebből a pénzből gyártották-e az altesti kampányeszközt is, azt nem tudjuk -írja a MKKP.

Április 3. után az “ELFOGYOTT” felirat jelent meg a Kitörölheted.hu oldalon, és már nem lehetett ellenzéki budipapírt rendelni. Majd kiderült: több százezernyi tekercs lapult az ellenzék támogatóinak budapesti raktáraiban. Hónapokkal a választás után feltehetően már nem akarták tárolni, de kidobni vagy megsemmisíteni sem.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot az a magánszemély kereste meg, aki maga ekkor már hivatalosan is a cucc tulajdonosa volt. Habár ez a fajta budipapíros altesti humor távol áll a Kutyapárttól, tudván, hogy az iskolákban és a kórházakban évek óta hiánycikk a vécépapír, szétosztották.

Körülbelül 90 ezer tekercset kaptak óvodák, bölcsődék, tanodák, egyházak, iskolák, és titokban két rendőrőrs is. „Ez szép szám, különösen annak fényében, hogy az anti-orbánista feliratok miatt több intézmény nem fogadhatta el hivatalosan a felajánlásunkat, akkor sem, ha szükségük lett volna rá. Így volt olyan kórház, ahová a wc-papírt rettenthetetlen passzivistáinknak kellett becsempészniük.”

A gurigákból budapest 21 helyszínén utcai osztást végeztek, tizenhat más városban jutottak hozzá az érdeklődők. De vittek Borsodban tíz falu szegregátumába és 73 magánszemély kapott tőlük ingyen – online igénylés után.

„Mára a kormányellenes budipapír tényleg elfogyott, és a legjobb helyekre került. A Kutyapárt kijavította az értelmetlen ellenzéki pénzégetés útján elkövetett hibát.

Szívesen.” – írták.

Arról nem tudunk, hogy Vásárhelyre jutott-e a lélekemelő adományból.

kormányleleneskutyapártosztásvécépapír