34 377 vásárhelyi lakos rendelkezett védettségi kártyával 2021 végén – sokaké érvénytelen lesz

Ötből négy vásárhelyi lakosnak állítottak ki védettségi igazolványt, de a jövő hónaptól azoké már nem lesz érvényes, akik csak átestek a fertőzésen, viszont nem oltatták be magukat.

Május elsejétől  alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is. 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő lesz az érvényességhez – olvasható a kormányzati portálon.

Egy, a Fővárosi Kormányhivatalhoz intézett közérdekű adatigénylés alapján néhány hete tudható, egyes magyarországi településeken mennyien rendelkeztek védettségi igazolással 2021. december 31-én.

Lapunk összegyűjtötte, Csongrád-Csanád megye nagyobb városaiban, illetve Hódmezővásárhellyel szomszédos kistelepüléseken a lakosság mekkora része kapott ilyen okmányt a múlt év végéig.

Településvédettségi igazolások száma 2021 végénlakosságszám védettségi arány (%)
Szeged148 037159 09593
Hódmezővásárhely34 37743 54478,9
Szentes 21 67326 34082,2
Makó17 13422 89674,8
Csongrád13 09616 16381
Mártély969131473,7
Székkutas1418204269,4
Földeák2115303869,6
Forrás: Fővárosi Kormányhivatal/ Belügyminisztérium
Csongrád-Csanád megyekormányhivatalKoronavírus-világjárvány (COVID-19)védettségi igazolás