33 körözöttet fogtak hétfőn a rendőrök

88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 211 embert állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén május 6-án 0 óra és 24 óra között a rendőrök 35 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben két ember vesztette életét, hét súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 185 személyt fogott el, közülük 33 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 211 embert állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 105 esetben történt – közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság.

Balesetbűncselekménykörözöttrendőr